Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Február 06. 17:30, hétfő | Helyi
Forrás: Rába ETO Futsal Club

Gyözelem, és harmadik hely

Gyözelem, és harmadik hely

Vasárnap 16 óra15 perckor már zsinórban harmadik meccsét kezdte meg a Rába ETO az ellen a Stella Rosa ellen, akit eddigi párharcaik során mindig legyőzött.

A mérkőzés a harmadik hely sorsát volt hivatott eldönteni, és a győriek még egy botlást nem engedhettek meg maguknak. A kapuba Matkovics került vissza, de Ramada dérülése nem javult, így ő sem játszhatott.

A fekete-fehérben pályára lépő ETO rögtön támadólag lépett fel, és sorban alakította ki a helyzeteket. A szórványos Stella Rosa ellentámadások elhaltak Matkovicson, vagy a védők szereltek. Sok cserével próbálta frissen tartani csapatát Marcos Angulo, így minden fiatal pályára lépett. A 13. percig kellett várni az első gólra, Café asszisztját Dróth váltotta gólra. Két percen belül már a második gól is megvolt, mert Lódi adott kihagyhatatlan labdát Cafénak, és a brazil köszönte szépen, 2: 0 az ETO-nak. Az első félidő hátralévő része Rába-parti fölénnyel, de igazából eseménytelenül csordogált le, így kétgólos előnnyel zárult az első félidő.

A második félidőre Matkovicsot a fiatal Németh Tamás váltotta a kapuban, és a kezdő sor is visszakerült a pályára. Gyorsan el akarta dönteni a mérkőzést az ETO, ennek megfelelő taktikával is léptek pályára. Egy perc telt el, és innen számolva egy percen belül háromszor is betalált a Győr. Harnisch, Lódi, Gyurcsányi góljai követték egymást gyors egymásutánban, az előkészítésekben Dróth jeleskedett. Talán már elkönyvelte a győzelmet a győri csapat, de az osztrákokra nem jellemző, hogy feladnának bármilyen meccset is, így két labdavesztést rögtön büntettek és 5:2-re alakították az eredményt. Az ETO fiataljai azonban felvették a kesztyűt, és Szeghy, Bárdosi, Fehér játékával felőrölték az osztrák kupagyőztest. Harnisch második találata után Szeghy átadásából Dróth Zoli lőtt gólt, majd Bárdosi-Fehér összjáték után utóbbi lőtt szép gólt, kialakítva a 8:2-es végeredményt.

A tornát az ERA-PACK Chrudim nyerte, mert a döntőben 3:2-re legyőzte a Zágrábot. A Rába ETO így egy hét alatt négy tétmérkőzést játszva, két megnyert bajnokival a lábában a harmadik helyet megszerezve tudta le az osztrák tornát.

Molnár Attila

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi

UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon

„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.

2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi

Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont

Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.

2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi

Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat

Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.

2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi

Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk

A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi: