Hírek
2016. December 05. 08:22, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI
Hatodikként végeztek a magyarok
A hatodik helyen fejezte be a magyar férfi kardvívó-válogatott a győri csapat világkupa-versenyt.
A Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád összeállítású együttes a törökök ellen könnyed győzelemmel "melegített", a negyeddöntőben viszont már erősebb ellenféllel, a franciákkal csapott össze, és egy tussal kikapott. A hazai csapatnak komoly esélye volt a győzelemre, főleg akkor, amikor hat pár után 30-22-re vezetett. A folytatás azonban nem jól alakult, Gémesi egytusos veresége Maxence Lambert-rel szemben még nem volt gond, de azután a felkészülését csak nemrégiben elkezdő, kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi nyolc találattal kapott ki a csereként beállt Tom Seitztól, így már a franciák vezettek eggyel. A kilencedik párban Szatmári és Vincent Anstett döntetlennel zárt úgy, hogy a magyar kardozó 44-41-re meglépett, aztán négy tust kapott, ami a franciák számára elődöntőt ért.
A magyarok a folytatásban az ötödik helyért küzdhettek, és első pástra lépésük alkalmával le is győzték az amerikaiakat, végül azonban kikaptak a németektől. Utóbbi összecsapáson Szatmárinak nem jött össze a záróasszó, 40-35-nél kezdhetett, de Maximilian Kindler fordítani tudott.
Az Audi Arénában rendezett világkupa szombaton véget ért egyéni versenyében Szatmári bronzérmes lett, Szilágyi pedig az ötödik helyen végzett a 184 fős mezőnyben. A Zarándi Csaba csapat-vk-n 19 válogatott indult vasárnap.
Eredmények:
a 16 között:
Magyarország-Törökország 45-28
a negyeddöntőben:
Oroszország-Románia 45-35
Olaszország-Németország 45-32
Koreai Köztársaság-Egyesült Államok 45-37
Franciaország-Magyarország 45-44
az 5-8. helyért:
Magyarország-Egyesült Államok 45-42
az 5. helyért:
Németország-Magyarország 45-43
az elődöntőben:
Olaszország-Oroszország 45-41
Koreai Köztársaság-Franciaország 45-40
a 3. helyért:
Oroszország-Franciaország 45-44
döntő:
Olaszország-Koreai Köztársaság 45-40
A végeredmény: 1. Olaszország (Enrico Berre, Luca Curatoli, Luigi Samele, Alberto Pellegrini), 2. Koreai Köztársaság (Gu Bon Gil, Kim Jung Hvan, Kim Jun Ho, Oh Szang Uk), 3. Oroszország (Kamil Ibragimov, Dmitrij Danyilenko, Ilja Motorin, Vlagyiszlav Pozdnyakov), ...6. Magyarország (Szilágyi Áron, Szatmári András, Decsi Tamás, Gémesi Csanád)
Fotó: Krizsán Csaba
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.
2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi
Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont
Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.
2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi
Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat
Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
