Hírek
2014. December 24. 12:00, szerda |
Helyi
Forrás: Dr.Kőváriné Szalánczi Krisztina
Hogyan mondjuk meg? Ki is hozza az ajándékokat?
Karácsony táján, lázas készülődés közepette, sok kisgyermekes szülőben villan fel a kérdés: „Meddig őrizzük a titkot? Hová dugjuk az ajándékokat? Csalódás lesz a kicsi számára, ha kiderül az igazság? ….és sorolhatnánk a szülők számára esetenként nyugtalanító kérdéseket, vagy egyáltalán mi a jó a gyermekeinknek?
Szeretném megnyugtatni azokat a szülőket, akiket bizonytalanságban tart a kérdés – nem kell aggódni. A kisgyermekek életkoruknál fogva hihetetlen színes fantáziavilággal rendelkeznek, hisznek a mesékben és a csodákban, legalább az iskoláskor kezdetéig, ezekre az élményekre szükség van harmonikus fejlődésük érdekében. Ehhez természetesen az is hozzátartozik, – persze, ha a család is partner ebben – hogy minden gond nélkül hisznek a Mikulásban, Jézuskában és teljesen magától értetődő módon néhány év után „elszáll” a varázslat, mert a kisgyermek „kinő”ebből az életkorból. Rendszerint nem egyik napról a másikra derül ki az igazság. Sokszor a kisgyerekek sokkal tovább belemennek a „játékba” és úgy tesznek, mintha hinnének a Jézuskában, pedig már tudják vagy legalábbis sejtik az igazságot, mégis szükségük van a varázslatra a csodavárásra….
Általában különböző e kérdésben a kicsik lelki szükséglete, vannak gyerekek ahol nagyon sokáig „falazni” kell a Jézuskának és nagyon jó, ha ebben partner a szülő, máskor már óvodás kor végén előáll a gyermek azzal az igénnyel, hogy ő bizony már a nagyobb testvérrel együtt szeretné díszíteni a fát, lényeg, hogy a kisgyermek lelki alkatának, érzelmi igényének megfelelően közelítsünk a kérdéshez. Amikor pedig eljön a pillanat és a lurkó nekünk szegezve megkérdezi , sokszor zavarba ejtően: Akkor most ki is hozza a fát? Hol van a Jézuska? Mit bír el és mit nem? Arra biztatnám a szülőket ilyen esetben nyugodtan kérdezzenek vissza: Mit is gondol ő erről a kérdésről? - a válaszból egyből kiderül, hol tart gyermekünk, mennyire tájékozott és ebből kiindulva már szülőként is könnyebb helyzetben vagyunk a magyarázattal, ami akkor jó, ha egyszerű és a kisgyermek életkorához igazodó.
Összességében elmondható, hogy gyermekeink általában különösebb bonyodalmak és legfőképpen trauma nélkül szembesülnek a realitással. Az ünnepvárás öröme a készülődés, a meghitt együttlét a családdal felülmúlhatatlan jelentőségű, életre szóló élményekkel gazdagítja a gyermekkort.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 11:10, csütörtök | Helyi
Nem oszlatta fel magát a közgyűlés
A győri városházán tartott közgyűlésen hiába követelte a jelen lévő tömeg a markánsan Fidesz–KDNP-többségű testület feloszlatását, erre végül nem került sor.
2026. Február 05. 08:21, csütörtök | Helyi
Házasság hete 2026 Győrben
Idén ismét megrendezik Győrben a Házasság hetét, amely idén „A hűség szabadsága” mottóval várja a párokat, házaspárokat és minden érdeklődőt.
2026. Február 05. 08:08, csütörtök | Helyi
Könyvet automatából már Adyvárosban is
Könyvkölcsönző automatával bővült az adyvárosi könyvsziget, a berendezés a Kuopio parknál, a „telekönyv-fülke” mellett kapott helyet.
2026. Február 05. 07:08, csütörtök | Helyi
Ingyenes tűzifa igényfelmérés Győrben
Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a rendkívüli téli időjárás miatt szükséges egyes intézkedésekről szóló 2/2026. (I. 14.) Korm. rendelet alapján
