Hírek
2023. Február 28. 10:16, kedd | Helyi
Idén várhatóan nem csökken a burgonya belföldi termőterülete
Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács a vetőburgonya-rendelések alapján valószínűsíti, hogy a termelők nem hagynak fel tevékenységükkel, és a termőterület 6 ezer hektár fölött marad.
Bíznak abban is, hogy nem ismétlődik meg a rendkívüli, tartós meleggel párosuló, hónapokon át tartó aszály, amely a legfőbb oka volt annak, hogy tavaly a szokásos 40-45 tonnáról 30 tonna alá esett a hektáronkénti hozam. Magyarországon így mindössze 144 ezer tonna étkezési burgonyát takarítottak be 2022-ben. Az éves fogyasztás azonban évente meghaladja a 200 ezer tonnát, így a szükséglet harmadát jelenleg behozatal fedezi. A belföldi készletek korábban általában március-áprilisig kitartottak, de idén már január közepére alig maradt. Az aszály a minőségnek sem tett jót, a száraz talajban a krumpli nem tudott egyenletesen fejlődni, Európa más országaiban is formátlanabb, foltosabb lett, mint korábban – tették hozzá.
A téli csapadék a terméktanács szerint helyreállította a talaj vízkészletét, de az enyhe tél azt jelezheti, hogy az idő megint melegebb lesz a sokéves átlagnál. Szerencsére a belföldi burgonyaültetvények csaknem 90 százalékát öntözik, csapadékpótlás nélkül Magyarországon nem is lehetne már gazdálkodni, mert a burgonya rosszul viseli a meleget és az aszályt. A legnagyobb európai versenytársakat, a francia, holland és német termelőket felkészületlenebbül érte a tavalyi szárazság, ők csak most kezdik el a költséges öntözésfejlesztéseket.
Magyarországon a következő években az öntözéskorszerűsítés mellett a tárolás lesz a fontosabb fejlesztési irány, hogy a kisebb gazdáknak ne kelljen idő előtt, nyomott áron megszabadulni a terméstől. Júniusban az új krumpli napokon belül eljuthat a vásárlókhoz, de az őszi betakarításnál már szükség van korszerű raktárakra, mert a csírázást vegyszerekkel ma már nem, kizárólag hőmérséklet- és páratartalom-szabályozással lehet gátolni.
Termeléshez kötött uniós támogatás idén már nem jár az étkezési burgonya után, de a terméktanács abban bízik, hogy pusztán emiatt nem fordulnak el a gazdák a burgonyatermesztéstől, amely egész évre szóló, állandó felkészültséget igénylő tevékenység, nem jellemző, hogy egyik évről a másikra sokan kezdenének bele vagy hagynák abba. Magyarországon is hosszabb idő alatt esett vissza a termelés, 8 éve még meghaladta a 15 ezer hektárt a krumpli termőterülete. A terméktanács szerint 2023 nagyon fontos év lesz, hiszen most derül ki, hogy az időjárási szélsőségek és más nehézségek folytatódnak-e. Jórészt ettől függ, hogyan alakul hosszabb távon a burgonyatermelés jövője Magyarországon – hangsúlyozta a terméktanács.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
