Hírek
2024. Április 15. 07:11, hétfő | Helyi
Jó ütemben halad a Dana 100 millió eurós beruházása
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk, 100 millió euróból bővíti győri gyártó-kapacitását a Dana Hungary. A nagyszabású fejlesztés célja, hogy még jobban ki tudják szolgálni az elektromos járművek piacát.
Az állami támogatással megvalósuló beruházást tavaly nyáron jelentették be, a munka pedig azóta már jó ütemben meg is indult.
A beruházás két fontos projektre bontható: egyrészt akkumulátor hűtő megoldásokat fognak majd kínálni, másrészt pedig elektromos motorokat gyártanak majd. A bővítés már megindult, jelenleg a gyártási területek kialakítása és a gépek, berendezések telepítése zajlik. Ezeknek az eszközöknek a jelentős része teljesen automatizált, ami magas szintű mérnöki tudást követel meg, így a vállalatnál dolgozó mérnökök tudását is fejlesztik.
A beruházás a következő időszakban ér majd oda, hogy megkezdődhetnek a próbagyártások. Erre a tervek szerint a jövő év elején kerül majd sor.
Az elmúlt évben egyébként a Dana Hungary Kft. rekord árbevételt ért el. a 2023-as év eredménye 12%-kal haladta meg a 2022-es árbevételt a győri székhelyű vállalatnál.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
