Hírek
2025. Május 22. 07:06, csütörtök | Helyi
Kábítószert árult a győri család
Az ügyészség vádat emelt egy férfival, valamint az élettársával és nagykorú lányukkal szemben, akik egyebek között a jelentős mennyiség több mint tizenháromszorosának megfelelő kábítószerrel kereskedtek.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádiratának tényállása szerint a család 2023-tól kereskedett a drogokkal a győri otthonukban, mely kábítószerek valószínűsíthetően Szlovákiából származtak. Az ügyfeleket a családból az szolgálta ki, aki éppen otthon volt, a megrendeléseket a család a férfi által használt telefonszámokon vette fel.
A rendőri elszámoltatás alkalmával a családtól több mint 26 millió forint készpénz és több mint 5700 eurót foglaltak le. Mint kiderült, a vád szerint a jelentős mennyiség több mint tizenháromszorosának megfelelő kábítószerre és a jelentős mennyiség több mint hétszeresének megfelelő mennyiségű új pszichoaktív anyagra nézve valósították meg a bűncselekményt.
Az ügyészség mértékes indítványa a letartóztatásban lévő vádlottak beismerése esetére a férfi esetében hét év, hozzátartozói esetében öt év szabadságvesztés – egyéb indítványok mellett.
Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Győri Törvényszék fogja meghozni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
