Hírek
2016. Június 09. 10:25, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Késsel fenyegetőzve rabolt egy 13 éves gyerek
A rendőrök elfogtak egy 13 éves gyereket, aki késsel fenyegetve rabolta el két másik fiatal táskáját.
A rendőrség ügyeletére érkezett egy bejelentés 2016. június 8-án 12 órakor arról, hogy Győrben egy gyerek késsel fenyegetett meg két másik fiatalt, hogy adják át neki értékeiket. A kiérkező rendőröknek a két sértett elmondta, hogy egy 13 év körüli fiú szólította meg őket és pénzt kért tőlük.

Amikor nem adtak neki fenyegetésül a kezét ökölbe szorítva elkezdte átkutatni a két fiatal zsebeit, majd egyikük válláról lerántotta a táskát és abba is kutakodott. A táskában összesen ötven forintot talált és egy kést, amit kivett és azzal tovább fenyegetőzve az egyik sértett telefonját akarta megszerezni. A két áldozat elkezdett futni, majd távolabb egy felnőttől segítséget kértek. A gyermekkorú rabló - miután nem járt sikerrel - a földre dobta a táskát és szintén elfutott, de a helyszínre érkező rendőrök a közelben elfogták. Igazoltatásakor kiderült, hogy a fiút eltűnése miatt is keresi a rendőrség. A gyanúsított elmondta a járőröknek, hogy a közelben egy romos épületben rejtette el a kést.

A gyermekkorú elkövetőt a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol - őrizetbe vétele mellett - rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A fiú elismerte a bűncselekmény elkövetését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
