Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2024. Augusztus 26. 07:15, hétfő | Helyi

Kinyitják a Zrínyi utca kertjét, de csak a bontás után

Kinyitják a Zrínyi utca kertjét, de csak a bontás után

A szerdai Polgármesteri Vizit című rádiós műsorban került szóba a Zrínyi utcai volt kórházi tömb bontása, amiről néhány napja portálunk is beszámolt. Panaszok és fejlemények is vannak az ügyben.

A bontással járó zavaró hatásokat egy hallgató jelezte Dézsi Csaba Andrásnak, aki megígérte, hogy megnézi személyesen is, mi a helyzet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az onkológia volt épülete vasbetonszerkezet, amit nem egyszerű lebontani. Fontos bejelentés volt ezután, hogy a kórházat körülvevő betonkerítést is le fogják majd bontani, vagyis kinyílik ezzel a kert.

Ez megerősíti a kivitelező korábbi bejelentését, aki arról beszélt, hogy az épületek egy részét felújítják, amelyeket pedig lebontanak, azok helyén parkot, illetve parkolókat építenek ki. A Széchenyi István Egyetem ezen a területen hozza létre MedTech Egészségtechnológiai Campusát, amely az oktatás mellett a kutatás-fejlesztés és a minőségi egészségügyi szolgáltatások otthona is lesz.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.