Hírek
2024. December 01. 08:15, vasárnap | Helyi
Közel egy tonna törpeharcsától szabadították meg a holtágat (VIDEÓ)
Már 900 kilogramm törpeharcsát szedtek ki idén a Mosoni-Duna holtágból Győrnél a megyei horgász szövetség halőrei.
Ha el nem is fogy, de egyre kevesebb van belőle. Köszönet érte a halőröknek – közölte a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron megyei Szövetsége.
A törpeharcsa főleg gerinctelen állatokkal, mint például csigákkal, kagylókkal vagy rovarlárvákkal) és halakkal táplálkozik. Bár jelentős mennyiséget fogyasztanak halakból is, és minél nagyobb a méretük, annál többet esznek. Az Észak-Amerikában őshonos fekete törpeharcsa az 1980-as években került be a magyarországi vízrendszerekbe haltermelési céllal. A várakozásokat nem igazolta ez a hal, nem nőttek elég nagyra a példányai, így szaporítása nem lett sikertörténet. A halak a tógazdaságokból hamar kijutottak a természetes vizekbe, és gyorsan szaporodni is tudtak.
A horgászok nem igazán kedvelik a törpeharcsákat, mert szinte minden csalira ráharapnak, így nehéz a kiszemelt halfajra horgászni, és más halak ivadékait is előszeretettel fogyasztják. Nekik viszont nincsen igazi ragadozójuk.
Rövid videó a mostani győri gyérítésről itt nézhető meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 13. 08:28, hétfő | Helyi
A Q3 is lehet az Év Magyar Autója
A Győrben gyártott Audi Q3 is versenyben van az Év Magyar Autója 2026 közönségdíjáért
2026. Április 13. 08:07, hétfő | Helyi
A Győri Balett művészeitől tanulhattak a Széchenyi István Egyetem táncművészeti iskolájának növendékei
Kétnapos szakmai programot tartott a közelmúltban a Széchenyi István Egyetem fenntartásában működő Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium a nemzetközi hírű Győri Balett-tel együttműködve.
2026. Április 13. 07:09, hétfő | Helyi
Elkészült a jelzőlámpás csomópont Győrújfalun
Már működik Győrújfalu új jelzőlámpás csomópontja.
2026. Április 12. 08:22, vasárnap | Helyi
Életműdíjat kapott Niederland Tamás győri gyermekorvos
„Ez egy hivatás és egy szerelem” – életműdíjjal ismerték el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház elkötelezett orvosát.
