Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2012. Január 30. 15:30, hétfő | Helyi
Forrás: Rába ETO Futsal Club

Kupa után bajnoki...

Kupa után bajnoki...

Hétfőn este lép pályára ismét a Rába ETO. Hazai pályán a Magvassy Mihály Sportcsarnokban 18 óra 30 perckor fogadja az Üllő FC Cső-Montage csapatát.

Az őszi mérkőzésen győri szempontból 4-2 lett a végeredmény, kétszer is felzárkózott a Cső, és bizony meg kellett küzdeni a három pontért az ETO-nak. Mincho, Harnisch, Csopaki gólja mellett az ellenfél még egy öngólt is vétett, sőt Csopaki „Zeze” egy szemre szörnyű sérülést is összeszedett gólja előtt, mert játék közben elakadt a kisujja, és azzal a lendülettel ki is fordult elég furcsa szögbe. A helyszínen lévő orvosnő azonban nem jött zavarba, pillanatok alatt „kiigazította” a hibát, így Zeze visszatérhetett, és gólt is lőtt. Csopaki most is a pályán lesz, Mincho azonban már csak Uruguayból szurkolhat volt csapattársainak. Az Üllő FC jelenleg kilencedik a bajnokságban, és elég rapszodikusan teljesít. Három győzelem mellett négy döntetlent jegyeznek, és hatszor hagyták el vesztesként a pályát.

Az ETO jó formában van, Angulo mester a folyamatos munka híveként készíti fel fiait a hétfői mérkőzésre. Nagyjából ugyanaz a keret áll rendelkezésére, mint a hétközi mérkőzésen Ikrényben, tehát továbbra sem számíthat a két román légiósra, akik az EB döntőre készülnek a nemzeti csapatban.
Ramada és Café első bajnoki mérkőzésére készülhet, azután, hogy a Magyar Kupában már bemutatkoztak, méghozzá sikerrel, hiszen Café két gólt szerzett,

Ramada pedig jól illeszkedett a csapat játékába.
Várhatóan ismét helyet kapnak a keretben saját nevelésű fiatalok és Balázs Zoli is visszatér a kapuba.

Mindenki győzelemmel lenne elégedett, olyannal ami jó, látványos játékkal párosul. A klub sok szurkolót vár, és a tavaszi műsorfüzettel kedveskedik a kilátogatóknak. A műsorfüzet egyben tombolaszelvény is lesz, amellyel értékes ajándékokat nyerhetnek a szünetben a szerencsések. A Kisalföld különszámot ad ki a mérkőzésre, ebben is rengeteg információt találhatnak az olvasók.

Dr. Drucskó Zoltán ügyvezető elnök közösségszórakoztató játékot vár a csapattól, amelynek végén megőrizzük előnyünket a tabella végén, sőt talán még növelni is tudjuk, hiszen közvetlen vetélytársaink rangadót játszanak, az Aramis Szombathelyre látogat, a Berettyó pedig azt az Szegedet fogadja, amely bárkire veszélyes lehet. Elnök úr bízik benne, hogy az edzéseken gyakorolt taktikai elemek visszaköszönnek, és nem csak idegenben, hanem hazai pályán is sziporkázik majd a Rába ETO.

Molnár Attila

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.