Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2011. December 06. 09:30, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Ma születhet jogerős ítélet az Eva Rhodes-gyilkosság ügyében

Ma születhet jogerős ítélet az Eva Rhodes-gyilkosság ügyében

Jogerős ítéletet hozhat ma a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla annak a férfinak az ügyében, aki a vád szerint három évvel ezelőtt agyonverte a Bőnyön működő állatmenhelyet üzemeltető asszonyt, majd értékeivel távozott.

Emberölésért tavaly szeptemberben tíz év börtönnel sújtotta Augusztinyi Csabát az első fokon eljáró Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság, és mellékbüntetésként öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, továbbá körülbelül 1,75 millió forint bűnügyi költség megfizetésére kötelezte.

Köszler Ferenc bíró szóbeli indokolásban akkor azt mondta: nem fér kétség ahhoz, hogy a vádlott követte el az emberölést, és az elkövető feldúlt állapotát nem látták elegendőnek ahhoz, hogy kimondják az erős felindultságot. Mivel az erőszakos cselekmény és a vagyontárgyak elvétele között órák teltek el, nem a vádiratban szereplő kifosztás, hanem lopás miatt marasztalták el Augusztinyi Csabát.

Az ügyész már akkor jelezte, súlyosbításért fellebbez, mert kifosztásból lopássá minősítette a bíróság az áldozat értékeinek elvételét. Augusztinyi Csaba és ügyvédje enyhítést kért; a jogi képviselő a tárgyaláson is többször kifejtette: szerinte nem bizonyítható, hogy emberölés történt, így ügyfele legfeljebb súlyos testi sértésért volna elmarasztalható

A vádirat szerint a harmincas évei elején járó férfi egy heves - részben személyes jellegű, részben anyagi természetű - vita után 2008 szeptemberében agyonverte munkaadóját. Ököllel, majd fejszenyéllel halálos sérüléseket okozott a bőnyi állatmenhelyet üzemeltető magyar származású, brit állampolgárságú nőnek. A tettes elégette, majd egy közeli telken elásta Eva Rhodes földi maradványait, néhány ezer forintját és laptopját pedig magához vette.

A férfi az első tárgyalási napon beismerte a terhére rótt bűncselekmények elkövetését, majd az utolsó szó jogán azt mondta: megbánta tettét.

Eva Rhodes hozzátartozói és barátai Orbán Viktornak címzett levelet adtak át a magyar kormányfő szóvivőjének a nyáron Bécsben. Ebben Judith Majlath, az áldozat testvére - aki nyilvánosan több alkalommal az ügy eltussolásával vádolta a magyar hatóságokat, a bírókat pedig korruptnak bélyegezte - a miniszterelnök segítségét kérte abban, hogy Magyarország adja ki az ügy dokumentumait a brit hatóságoknak.

Címkék: emberölés, Eva Rhodes

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi

UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon

„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.

2025. December 05. 08:07, péntek | Helyi

Lámpát, zebrát kap Győrújfalun a veszélyes csomópont

Régi problémája oldódik meg hamarosan Győrújfalunak és a szigetközi főút használóinak: a Fő téri csomóponthoz jelzőlámpát helyeznek, így hamarosan gyalogátkelőhely is épülhet a forgalmas kereszteződésben.

2025. December 05. 07:07, péntek | Helyi

Négy győri városrészben is elindul az Adventi Ablakvadászat

Különleges fénybe öltözik Ménfőcsanak, Gyárváros, Győrszentiván és Kismegyer.

2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi

Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk

A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi: