Hírek
2012. Március 14. 12:30, szerda |
Helyi
Forrás: Revita TV
Más kukájába dobják
Egyre nagyobb problémát jelent az Adyvárosban élők számára, hogy idegenek a panelházak konténerébe rakják le saját, háztartási hulladékukat.
A lakótelepiek hetente látnak, tapasztalnak hasonló eseteket, tenni azonban semmit sem tudnak ellene. A konténerek közterületen állnak, azt pedig senki sem ellenőrzi, hogy ki és mikor tömi meg szeméttel. A lakók ugyan többször rászóltak már az illegális hulladéklerakókra, azok azonban egyelőre fittyet hánynak a felháborodott adyvárosiakra.
Tele a konténer. Itt a Kodály Zoltán utcában minden hulladékgyűjtő csurig megtelt, sőt már a szemetes mellett is sorakoznak a főleg háztartási hulladékkal telt zacskók. A házbelieknek is sok szemete gyűlik össze, azzal is bőven megtelne a konténer. Hát még úgy, hogy idegenek is folyamatosan hordják ide a szemetüket, illegálisan. Egy arcát nem vállaló környékbeli fiatalember is tapasztalt már olyat, hidegen idegen autóból ezekbe a konténerekbe szemetelnek.
Adyvárosban állítólag ez majdnem mindennapos eset. A messzebbről érkezők kihasználják, hogy a konténer közterületen van és senki sem felügyeli, hogy kit, mit rak bele. Nevük elhallgatását kérő lakótelepiek azt mesélték Híradónknak, többször is figyelmeztették már az általában terepjáróval vagy kisbusszal érkező szemetelőket, hogy tettük szabálytalan. A felelőtlen konténerpakolók azonban legjobb esetben is csak megmosolyogták őket vagy éppen a középső ujjukat mutogatták az éber lakóknak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
