Hírek
2020. Február 20. 06:09, csütörtök | Külföld
Még hosszú ideig fertőzhet a koronavírus
Jelentősen csökkent az új koronavírus-fertőzöttek száma Kínában, de a hatóságok szerint egyelőre nincs ok az örömre.
A Kínai Orvostudományi Akadémia elnöke szerint a koronavírus az influenzához hasonlóan hosszú távon is szedhet még áldozatokat, ráadásul a fertőzöttek számának drasztikus visszaesésében az is közrejátszik, hogy Kína ismét megváltoztatta a diagnózisra vonatkozó kritériumokat.
A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság csütörtökön közölt adatai szerint Kínában szerda éjfélig 394 új fertőzöttet diagnosztizáltak. A napi új esetek száma január 29-e óta most először esett ezer alá, és január 23-a óta a legalacsonyabb.
Az új típusú koronavírus összes fertőzöttjének száma ezzel 74 576-ra emelkedett Kínában, ahol újabb 114 halálozással immár 2118 életet követelt a járvány.
A napi új fertőzöttek száma országos szinten immár harmadik napja csökken, míg a gyógyult esetek száma második napja haladta meg az egy nap leforgása alatt diagnosztizált új fertőzöttekét. A vírus gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományon kívül pedig tizenhatodik napja fokozatosan mérséklődik a napi új megbetegedések száma - csütörtökön 45 új esetről számoltak be a csaknem egy hónapja lezárt tartományon kívülről.
A drasztikus visszaesésben azonban közrejátszik, hogy Hupej tartományban szerdán ismét megváltoztatták a diagnózisra vonatkozó kritériumokat. A bizottság arról számolt be, hogy eredetileg 628 új esetet regisztráltak a tartományban, de az új előírásoknak megfelelően a végleges adatból levonták azoknak a pácienseknek a számát, akiknél csupán klinikai diagnosztika - például mellkasi röntgen - alapján állapították meg a fertőzést.
A diagnózisra vonatkozó kritériumokat múlt csütörtökön bővítették ki úgy, hogy a klinikai diagnózis alapján fertőzöttnek nyilvánított páciensek számát is hozzáadták azokéhoz, akiknek az esetében a teszt már egyértelműen kimutatta a vírus jelenlétét. Csütörtöktől ismét csak a hagyományos vírusteszt alapján állapítják meg a fertőzöttek számát. Szerda éjfélig a gyógyultak száma 16 ezer fölé emelkedett Kínában.
Vang Csen, a Kínai Orvostudományi Akadémia elnöke azonban a csökkenő adatok ellenére szerdán a CCTV kínai hírcsatornának úgy nyilatkozott: a világnak fel kell készülnie arra az eshetőségre, hogy az új típusú koronavírus - amelyet hivatalosan Covid-19-nek neveznek - az influenzához hasonlóan hosszú távon is szedhet áldozatokat.
Forrás: origo.hu
Kép: MTI/EPA/Featurechina/Vang Jan-Ping
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 07:35, péntek | Külföld
Donald Trump nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin moszkvai találkozóját
Donald Trump amerikai elnök nagyon jónak minősítette megbízottjai és Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Moszkvában tartott találkozóját.
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.
