Hírek
2018. Október 29. 18:47, hétfő | Helyi
Megnyílnak a kripták
Bár felújítás alatt áll a győri Bencés templom, most mégis megnyitja kapuit. A győri Széchenyi téri Loyolai Szent Ignác-templom felújítása ellenére néhány napra megnyitja kapuit.
November elsején, másodikán és harmadikán 8 és 16 óra között látogatható lesz a bencés atyák kriptája.
A kegyeletüket leróni kívánók a templom főbejáratán át, a főhajó közepén keresztül közelíthetik meg a kriptát.
A győri bencés papok nyughelyét az 50’-es években alakították ki, előtte a városi köztemetőben volt kriptájuk, de azóta itt temetik el a rendház tagjait. Itt nyugszik többek között Bognár Cecil, Nádasi Alfonz, Heckenast Kolos, Bánhegyi Jób is.
A bencés templom legközelebb Advent első vasárnapján, december 2-án nyílik meg a hívek és a szerzetesek előtt. Húsvétig azonban csak a szombati és vasárnapi mise idejére nyílnak ki a kapuk.
Az épület július elején fél évvel ezelőtt zárt be, felújítás miatt. A toronysisakoktól a kriptákig mindenre kiterjedő megújítása 2020 végére fejeződik be, melyet a magyar állam kétmilliárd forintos támogatása fedez. A cél egy liturgikus, kulturális, turisztikai és műemléki elvárásoknak is megfelelő templommá formálás, mely történelméhez méltó módon töltheti be hitéleti és térségi közösségi-kulturális funkcióját egyaránt.
A győri Nagyboldogasszony-székesegyház kriptája október 29-től november 9-ig a látogatható. Hhétfőtől szombatig 7 és 12 óra között, valamint 14 és 18 óra között, vasárnap 7 órától 12 óráig, illetve 15 órától 18 óráig.
Forrás: Győri Egyházmegye - Facebook; gyorplusz.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
