Hírek
2011. November 10. 11:15, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Megúszták enyhébb fegyházbüntetéssel a Győrben duhajkodó fiatalok
Az első fokon kiszabottnál valamivel enyhébb büntetéssel sújtotta jogerősen a Gy-M-S Megyei Bíróság azt a négy szlovákiai fiatalt, aki szórakozni jött tavaly ősszel Győrbe, és rablásból próbált diszkópénzt szerezni.
Habony János büntetőkollégium-vezető az ítélethirdetés után MTI-nek elmondta: az első- és a negyedrendű vádlott öt és fél éves - fiatalkorúak börtönében, illetve fegyházban letöltendő - büntetését egy-egy évvel enyhítette a bíróság. Az ügy másod- és harmadrendű szereplőjének hét és fél évi fegyházbüntetését két, illetve másfél évvel mérsékelték.
Közlése szerint némileg változott a cselekmények minősítése, emellett a bíróság úgy ítélte meg, első fokon túlzott mértékben alkalmazták a törvény szigorát a négy fiatallal szemben, akik a tárgyaláson bocsánatot kértek, megbánást tanúsítottak.
A vád szerint a fiatalok - pénzük fogytán - autóval rótták a város utcáit, így figyeltek fel két lányra és egy fiúra, utánuk eredtek, az első- és a harmadrendű vádlott a fiúra támadt, míg a másodrendű vádlott az egyik lány táskáját próbálta megszerezni. Amikor a fiú elmenekült, az elsőrendű vádlott elvette a másik lány táskáját.
A támadók bántalmazták áldozataikat, könnyebb sérüléseket okozva nekik. A támadásban nem, de a kiötlésében részt vett a közelben tartózkodó negyedrendű vádlott. A csoportot a rablás színhelyéhez közel fogták el a rendőrök.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 04. 08:15, szerda | Helyi
Győr-Szol: A hamis vádakkal szemben itt az igazság – Reakció Pintér Bence támadó posztjára
A közleményt változtatás nélkül közöljük.
2026. Február 04. 07:24, szerda | Helyi
Újabb feljelentés után Pintér Bence a közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
2026. Február 04. 07:08, szerda | Helyi
A Fidesz szerint megfutamodott a polgármester
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek délután hozott nyilvánosságra a frakció. Ahogy Pintér Bence közleményét, úgy ezt is változtatás nélkül közöljük:
2026. Február 03. 08:22, kedd | Helyi
A polgármester elnapolta a közgyűlést és újabb feljelentéseket tett
Mindezt a közleményéből tudjuk, amit péntek kora délután hozott nyilvánosságra. Az előzményeket a pénteki közgyűlés legelejéről szóló tudósításunkban láthatják.
