Hírek
2013. December 12. 10:36, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI
Mélyponton a munkanélküliség Győr-Moson-Sopron megyében
Az elmúlt kilenc év adatait tekintve most a legalacsonyabb az álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében.
A novemberi zárónapon a nyilvántartott álláskeresők száma 7148 fő volt, ami 3,5 százalékos munkanélküliségi ráta – közölte szerdán sajtótájékoztatón Major Ernő, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója.Kara Ákos országgyűlési képviselő (Fidesz), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke hangsúlyozta, a jó adatok hátterében többek között a kormány által támogatott járműipari beruházások és az ezekhez kapcsolódó beszállító kör munkahelyteremtő képessége áll. Az álláskeresők aránya egy év alatt 1,5 százalékponttal csökkent.
A közfoglalkoztatás is hozzájárul a kedvező adatokhoz, a megyében 3300 fő körül van a közfoglalkoztatottak száma, ebből 1300-an képzéseken vehetnek részt.A megyében novemberben Csornán és környékén mérték a legkedvezőbb, 1,8 százalékos munkanélküliségi arányt. Sopronban ez 2 százalék, míg Győrben 4,5 százalék. A csornai térség felzárkózása annak tudható be, hogy most már a cégek buszjáratokat indítanak a megyeszékhelyre, így rengetegen tudnak ott munkát vállalni – tette hozzá a Major Ernő.
Győr-Moson-Sopron megyében az egy éve nyilvántartott álláskeresők száma augusztusban 1300 volt. Ez országos szinten is a legalacsonyabb arány.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
