Hírek
2024. Június 10. 08:16, hétfő | Helyi
Mi lesz a régi mentőállomás épületével?
Tavaly évvégén az új helyére költözhetett a mentőállomás, a régi, belvárosi központjukat ezzel párhuzamosan kiürítették. A győri tanítóképző mellett található épület most üresen áll.
Portálunk megpróbálta megtudni, mi lesz a régi központ sorsa, hiszen maga az ingatlan jó helyen fekszik, felújításra szorul ugyan, de több célra is hasznosítható. Ez utóbbit megerősíteni látszik, hogy több érdeklődő is akadt az eltelt fél évben – tudtuk meg -, de mivel megállapodás még nem született, így ennél több részletet nem kívántak megosztani lapunkkal. A ház egyelőre üres és tulajdonosra vár, az állagmegőrzés miatt lehetőleg minél előbb.
Az új mentőállomást azóta láthatóan belakták az életmentők, az OMSZ korábbi tájékoztatását idézve, „az épület nem csupán a technológiai fejlődés és az innováció szimbóluma, hanem egy olyan közösségi tér is, ahol a mentésben dolgozók a legmagasabb színvonalon láthatják el feladatukat.” Mindezt dr. Csató Gábor, at Országos Mentőszolgálat főigazgatójam ondta a február 5-én tartott átadóünnepségen.
A Modern Városok Program keretében mintegy négymilliárd forintból megvalósult épületben megtalálható a vonuláshoz szükséges minden helyiség:
- a nappali tartózkodót,
- az éjszakai pihenőket,
- a fekete-fehér öltözőrendszereket,·a garázsokat és gépjárműmosót,
- továbbá az adminisztratív tevékenységet ellátó személyzet irodáit,
- az irányítócsoport helyiségeit,
- valamint a gépjármű-javítóműhely
- és a szükséges raktározási helyiségeket
Ezeken felül megtalálható egy 40 fő befogadására is alkalmas nagy oktatóterem, valamint egy 2 helyiségre osztható skill labor, mely a folyamatos képzéseknek adhat helyet. A győri mentőállomás 10 mentőegységnek és mintegy 130 munkatársnak az otthona.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
