Hírek
2010. December 05. 08:30, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Napkollektor oldja meg a győri Apor-iskola kollégistáinak melegvíz-ellátását
Csaknem húszmillió forint pályázati pénzt fordíthatott különböző projektekre a győri Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont. Napkollektorral szerelték fel az iskolát, több milliót költöttek környezettudatos nevelésre és képzőművészet
Koppány László, az Apor Vilmos Katolikus Iskolaközpont igazgatója elmondta: a projekt áfával együtt 12,5 millió forintba került, ebből kétmilliót a győri megyés püspökség adott az intézménynek, az áfát az Apor alapítvány állta. Ennek köszönhetően 175 kollégista melegvízellátása lesz környezetkímélő és takarékos.
A közelmúlt nagyobb projektjei közé tartozik az a KEOP-pályázat is, amelyen 3,91 millió forintot nyert az iskola arra, hogy fenntartható életmódra nevelje diákjait. Ennek során 2009 őszétől ez év októberéig számos előadást, bemutatót tartottak, a gyerekek megismerkedtek többek között a szélkerekekkel, a napautóval s más alternatív energiafelhasználási megoldásokkal.
Emellett csaknem 7,7 millió forintot kapott TÁMOP-pályázaton az intézmény, hogy művészeti alapfokú oktatását gazdagabbá tegye. Így múzeumi órákat, alkotónapokat, alkotótábort, kiállítást, tehetségnapot rendezhettek és rendeznek augusztusig, a pedagógusoknak továbbképzést tartottak, jutott pénz eszközökre s egyéni fejlesztési célokra is. A programban mintegy négyszáz tanuló és húsz tanár vett részt.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 08:13, szombat | Helyi
Pünkösdvasárnap is lesz régiségvásár a Tarcsayn
Ha esik, ha fúj, egy biztos, havonta egyszer megtartják a bolhapiacot a győri Tarcsay utcában. Nem lesz ez másként Pünkösdkor sem.
2024. Május 18. 07:13, szombat | Helyi
Vajon ki lesz hazánk legerősebb tűzoltója?
Ismét TFA Szombathelyen, június 21-én! A megmérettetés emberfeletti küzdelemben dőlhet el.
2024. Május 17. 09:14, péntek | Helyi
Győr legfinomabb kakaós csigáját kerestük – Megtaláltuk! (PR)
Kétféle ember van a világon: van aki tekeri, van aki harapja a kakaós csigát. Akár harapod, akár tekered a Bedő Pékség csigáját, egy problémád lesz vele: egyszer véget ér a tekercs.
2024. Május 17. 08:13, péntek | Helyi
Egész napos programok kicsiknek és nagyoknak – szombaton lesz a VIII. Gulyahajtás
Május 18-án, szombaton immár nyolcadik alkalommal szervezik meg Dunaszegen a gulyahajtást. A rendezvény idén is élményekkel teli családi kikapcsolódással kecsegtet.