Városlista
2026. március 19, csütörtök - József

Hírek

2018. Január 20. 07:13, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Nyílt nap Győrben

Nyílt nap Győrben

A Győri Rendőrkapitányság a rendőrség állományának utánpótlására nyílt napot szervezett a középiskolás tanulók részére.

A Győri Rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság munkatársai 2018. január 19-én fogadták a középiskolás tanulókat. A nyílt nap célja a középiskolás fiatalok rendészeti pályaorientációjának erősítése, valamint a Rendészeti Szakgimnáziumokba és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre történő felvételi eljárás ismertetése volt.

A diákokat Váczi Attila rendőr alezredes, a Győri Rendőrkapitányság vezetője köszöntötte, majd Domscitz Katalin rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának kiemelt főelőadója tartott tájékoztatót a jelentkezésről és a felvételi eljárásról.
A tanulók részt vehettek egy interaktív baleset-megelőzési bemutatón, majd megnézhettek egy szolgálati kutyát ,,akcióban”. A fiatalok a színes program keretében megtekinthették a szolgálati fegyvereket, védő felszereléseket és bepillantást nyerhettek az intézkedéstaktika, valamint a bűnügyi helyszínelés izgalmas világába is. A nyílt nap során a fiatalok arról is információt kaptak az egyenruhásoktól, hogy milyen feltételekkel jelentkezhetnek a rendőrség határvadász-képzésére.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 19. 08:24, csütörtök | Helyi

Új helyen a halottakkal kapcsolatos ügyintézés

Mutatjuk, hol találja meg az új irodát a Petz-kórházban.

2026. Március 19. 08:15, csütörtök | Helyi

Határozat érkezik az autósoknak a NAV-tól

Március 10-től folyamatosan érkeznek a NAV-tól a gépjárműadó-határozatok a győri autósokhoz is.

2026. Március 19. 07:06, csütörtök | Helyi

Jó hír: csökken nálunk a koronavírus örökítőanyag koncentrációja

Országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) honlapján.

2026. Március 18. 08:27, szerda | Helyi

Kiszedték az uszadékfát a holtágról

A Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége megkereste a győri önkormányzatot a Mosoni-Duna holtágon egyre nagyobb gondot okozó uszadékfa eltávolításával kapcsolatosan.