Hírek
2025. Augusztus 11. 08:36, hétfő | Helyi
Nyisd ki a füled: mutatjuk a Győri Filharmonikus Zenekar évadát
„Nyisd ki a füled!” – igen, jól hallja, ez a 2025/26-os évadunk mottója, mely több szempontból közelít vállalt küldetésünkhöz.
Egyrészt legyen ránk nyitott és kíváncsi, jöjjön el hozzánk a Richter Terembe, másrészt vegye ki végre a fülhallgatót, és lépjen ki abból a buborékból, amiben él, hallgassunk együtt értékes, minőségi zenét! – olvasható a Győri Filharmonikus Zenekar sajtóközleményében.
Az augusztus 5-i sajtótájékoztatón elhangzott, a hetven nagyzenekari hangversenyünk mellett számos kamarakoncerttel készülünk, húsz új, eddig be nem mutatott zeneművet tűzünk műsorra, tizennyolc új szólistával és négy új karmesterrel ismerkedhet meg a közönség.
Fűke Géza igazgató elmondta, változás történt a társulat művészeti irányításában. Rajna Martin zeneigazgatóként folytatja pályafutását a Luxemburgi Filharmonikus Zenekarban. Jövő év februájában Bartók Béla mesteri kompozíciójával, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művével és Dvořák VII. szimfóniájával tér vissza Győrbe. Berkes Kálmán búcsúzik aktív szerepétől, a zenekar tiszteletbeli művészeti vezetőjeként tapasztalataival és zenei meglátásaival segíti az együttes munkáját.
A rövid felvezető után Pintér Bence polgármester elmondta, nála célba ért a zenekar új mottója és annak vizuális megjelenítése, fontos az üzenete, hisz a komolyzene hallgatása mindig megnyitja szíveket is. Majd hozzátette, a város továbbra is a zenekar mellett áll, és lehetőségeihez mérten támogatja annak munkáját. A folytatásban Borsi Róbert kulturális tanácsnok emlékeztetett arra, hogy a Győri Művészeti és Fesztiválközpont beolvadt a Győri Filharmonikus Zenekarba. A Zichy-palota adottságai kivételesek, ezzel fantasztikus lehetőséget teremtenek a zenekar portfoliójának bővítésére. Hangsúlyozta, távlati cél egy olyan koncertterem létrehozása, mely méltó a világhírű zenekarhoz, addig is a meglévő infrastruktúra fejlesztése a szükséges.
A városi és kormányzati, valamint a főszponzori támogatás mellett a civil mecenatúrával erősödik a Győri Filharmonikus Zenekar anyagi bázisa. Dr. Vasvári Gergely fül-orr-gégész, az ÉRTED Hallásgondozó vezetője örömmel csatlakozott a társulatot szerető és működését erősítő mecénások köréhez. A neves szakember vállalta, hogy egy interaktív hallásszűrő állomást hoz létre a Richter Teremben.
A “Nyisd ki a füled” mottójú évad győri nyitányát A zene világnapja című program hozza el, Saint-Saëns és Dvořák művei csendülnek föl. Az ünnepi hangverseny karmester-szólistája Bogányi Tibor csellóművész, illetve a Dubrovnikból érkező Mirabai Weißmehl Rosenfeld hegedűművész. Ez a kivételes program több helyszínen, így Bécsben, a Musikvereinben és Veszprémben is felhangzik majd. Ez az évad több szempontból is kivételes, a szomszédos császárvárosban többször lépünk majd fel.
A társulat visszatérő karmesteréhez és feleségéhez, Zászkaliczky Ágnes képzőművészhez kötődik a következő évad egyik kiemelt innovációja és projektje a Győri Filharmonikus Zenekarral. A Magic of Vivaldi – A négy évszak című 3D-s multimédiás előadásunk, mely reményeink szerint teljesen új értelmet ad a barokk zeneszerző örök érvényű művének. Bogányi Tibor vezényletével, Homoki Gábor hegedűművész szólójával, a Budapest Táncszínház (koreográfus: Zachár Lóránd) közreműködésével összművészeti utazásra számíthat a többezres közönség a győri Audi Arénában október 21-én.
Hamar Zsolt pálcája alatt csodálatos bel canto estet élvezhetünk: Verdi, Strauss és Puccini örökzöld dallamait Grga Peroš bariton és az elmúlt évadból megismert, Solen Mainguené szoprán tolmácsolják majd november 14-én. Nincs karácsony Diótörő nélkül, az adventi időszakban ifjúsági sorozatunkban Csajkovszkij örökérvényű művét adjuk némi csavarral, a zenekari szvitből és a balettből összeválogatott ünnepi program még impozánsabb, még szebb koncertélményt kínál kicsiknek-nagyoknak egyaránt. Baross Ádám vezényletével karácsonyi műsorunkat az Istvánffy-bérletünkben is bemutatjuk, a Bartók Béla Ének-zenei Általános Iskola Gyermekkarával (karvezető: Molnár Gabriella), a mindenki által jól ismert hagyományos karácsonyi énekeket szólaltatják meg Grósz Arthur Valentin átiratában.
A következő évben visszatér a társulathoz Christoph Koncz, aki 2027 szeptemberétől vezető karmesterként igazgatja a világhírű linzi Bruckner Zenekart. „Konczert” című győri fellépésén testvérét, a Berlini Filharmonikusok kiválóságát, Stephan Koncz csellóművészt dirigálja. Tavasszal Martin Sieghart 75 éves születésnapját ünnepeljük Mozart és Bruckner műveivel. Majd Andreas Ottensamer vezényletével Kelemen Barnabás vezeti elő a maga zseniális és megkérdőjelezhetetlen előadásában Bartók Béla II. hegedűversenyét. Városunk szülötte, Hontvári Gábor Berlioz Fantasztikus szimfóniájával lép a győri közönség elé.
Idén örömteli, hogy visszatér a győriek kedvenc nyárzáró programeleme, amely egyben nyitást is jelent, hisz a társulat megérdemelt szabadságát követően augusztus 23-án már Fertőrákoson koncertezik. A Strauss & Co. című gálakoncert után érkezik a kitűnő orosz művészeket felvonultató szabadtéri operagála Arkady Beryn dirigálásával az Evangélikus Öregtemplom udvarán augusztus 27-én. Fűke Géza igazgató elmondta, a győri, illetve a hazai bemutatkozásokon túl, Németországban hét koncertet adnak, örömmel tesznek eleget egy spanyolországi meghívásnak, valamint öt hangversenyre kaptak felkérést Bécs két leghíresebb hangversenytermébe: a Musikvereinbe és a Konzerthausba.
Szeptemberben indul útjára a Győri Filharmonikus Zenekar új irodalmi-zenei sorozata, a Kalamáris, melynek házigazdája Dr. Lukácsi Zoltán irodalomtörténész. A győri közönség Visky Andrással, Lackfi Jánossal, Szabó T. Annával, Kiss Judit Ágnessel és Szigethy Gáborral találkozhat a Zichy-palota nagytermében.
Forrás: Győri Filharmonikus Zenekar, fotó: gyor.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 08:31, csütörtök | Helyi
Adventi Jótékonysági Faház: 19 szervezetet támogathatunk
A város egyik legszebb adventi hagyományát idén is nagy érdeklődés övezi:
2025. December 04. 08:10, csütörtök | Helyi
Orvostechnológiai kutatásokban működhet együtt a Széchenyi-campus az olasz Sienai Egyetemmel
Háromtagú delegációval látogatott a győri Széchenyi István Egyetemre a közép-olasz Sienai Egyetem nemrégiben.
2025. December 04. 07:08, csütörtök | Helyi
Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megkezdte karácsonyi ellenőrzéssorozatát, amely az év végéig tart.
2025. December 03. 08:23, szerda | Helyi
Vádemelés az Audi-szakszervezet volt vezetői ellen
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik 2019 és 2023 között a vád szerint elsikkasztottak egy részt az egyik győri járműgyár szakszervezetének vagyonából.
