Hírek
2010. Október 09. 07:55, szombat |
Helyi
Forrás: Nyugathír
Óriási halpusztulás a Marcalon: egy tonnát gyűjtöttek össze a győri halászok
Közel egy tonna elpusztult halat gyűjtöttek össze a Marcalról. Az elhullott állatok elsőfokú veszélyes hulladéknak minősülnek, ezért csak a solti fehérje-feldolgozóban tudják megsemmisíteni őket. Győr-Moson-Sopron megyében 9-es pH-ért
A jobb part, ahol a magyar víz mérhető, ott volt 9-es pH, és már ott is 9-es alatt van. Komáromban néhány tized változás volt csak, 8,5-ös pH-k vannak Komáromban" - mutatta Koroncónál a regionális vízügyi igazgató. Az észak-dunántúli védelmi törzs a Marcal hídján összesítette az elmúlt napok beavatkozásainak adatait.
"A felső szakaszokon nagy mennyiségű gipsznek a bekeverése történt, különböző kompresszoros, szivattyús megoldással, több mint 2000 tonna gipsz került be ezen szakaszon a folyóba" - így Janák Emil védelmi vezető.
A Marcal Rába-torkolati szakaszánál fogták ki a legtöbb elpusztult halat. Több mint 8 mázsát.
Szilágyi Gábor elnök, Győri Előre Halászati Termelőszövetkezet: "A halászainkkal felmentünk egészen az iszapdugóig, és onnét megpróbáltuk elektromos halászgépekkel lekísérni a halakat. Ezeknek a gépeknek van egy riasztó hatása a halakra, és ezt kihasználva megpróbáltuk egészen a Rába torkolatáig lekísérni a halakat, hogy minél kevesebb legyen a veszély, és minél kevesebb az elhullás."
Négy hajóról 24 órán keresztül keverték a vízbe az ecetsavat. A műveletekben résztvevők munkáját a Vöröskereszt is segítette. A szervezete vezetője, Habsburg György elmondta: támogatás, és egyben aggódás is érkezik külföldről.
Habsburg György elnök, Magyar Vöröskereszt: "Ők tanácsokat adnak, külföldi szakértők is idejönnek, és részt vesznek a védekezés munkájában. Én elég sok telefonhívást kaptam szomszédos országok vöröskeresztes szervezeteitől, hogy miben tudnak segíteni, de kérdezik azt is, hogy van-e veszély nekünk, ami a Dunán keresztül jön szomszédos országokba."
A Marcal Győr-Moson-Sopron megyei szakaszán csak akkor folytatódik a mentesítő anyagok alkalmazása, ha Veszprém vagy Vas megyében újra nő a szennyezés mértéke. A szakemberek már a mederszéleken habzó, szúrós szagú anyag összegyűjtésére koncentrálnak.
Kling István helyettes államtitkár, Vidékfejlesztési Minisztérium: "A Vízügy kezelésében lévő területeken is el kell távolítanunk az anyagot. Ehhez biztos megoldást kell találni, fel kell mérni a kezelt vizeinket, hogy mennyi anyagot kell kiszedni belőle, tehát úgy gondolom, hogy a szektorban most ez a legfontosabb kérdés, hogy hogyan tudjuk ezt az anyagot most eltávolítani."
Győrben, a Marcal és a Rába összefolyásánál jól látható az eltérés a két folyó vize között. A Mosoni-Dunán vadkacsák vadásznak a haltetemekre. Komáromnál a víz pH-értéke már csak alig haladja meg a 8-as értéket, így a Nagy-Dunán nem várható további halpusztulás.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 24. 09:12, péntek | Helyi
Már népbetegség az elhízás: Győrben és Sopronban is Botra fel! túra
A korábbi évek sikereit követve 2024-ben hatodik alkalommal startol el a Botra fel! a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége kezdeményezése, melyhez idén a Magyar Diabetes Társaság is csatlakozik.
2024. Május 24. 08:15, péntek | Helyi
Lelki emlékmű a pannonhalmi bazilika
Nyolcszáz éves jubileumát ünnepli idén a Pannonhalmi Főapátság bazilikája.
2024. Május 24. 07:12, péntek | Helyi
Viharkárok: hét platánfa is kidőlt Győrben
A viharos időjárás miatt kedden Győr-Moson-Sopron vármegyében tizenkét alkalommal kellett beavatkozniuk a hivatásos tűzoltóknak, főként Győrben és a környező településeken.
2024. Május 23. 09:13, csütörtök | Helyi
Pintér-Péntek maradt az iparkamara elnöke
Tisztújító küldöttgyűlést tartott a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara május 8-án.