Hírek
2017. Október 10. 09:00, kedd | Helyi
Óriássátorban az első világháború a Dunakapu téren
Formabontó, ingyenes kiállításon elevenítik meg az első világháborút jövő hétfőtől szombatig Győrben.
A Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) Többes számban című tárlata a Dunakapu téren felállított 18 méter átmérőjű, kilenc méter belmagasságú gömbsátorban lesz látható.
Az eseményről a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban tartott hétfői sajtótájékoztatón Berényi Marianna, az MNM főosztályvezetője és Richweisz Rita kiállítás stratégiai vezetője szavaiból kiderült: szándékosan olyan helyszínt kerestek, ahol sokan fordulnak meg, abban bízva, hogy olyanok is betérnek, akik egyébként nem kíváncsiak a közgyűjteményekre. Az első vidéki állomáson, Egerben 37 ezer látogatót regisztráltak.
A kiállítótérben olyan látványos elemek kapnak helyet, mint a frontra induló katonák sorsát jelképező vonatkocsi, egy körhinta, egy villamoskocsi vagy a propagandára utaló óriás írógép. A több mint 700 eredeti tárgy között különlegességek is lesznek, például Horthy Miklós későbbi kormányzó levele, Mednyánszky László ismeretlen katonát ábrázoló portréja, illetve cenzúrázott újságoldalak. Sötétedés után a külső falon a bécsi bemutatóját a nagy háború napjaiban ünneplő Csárdáskirálynő 1971-es feldolgozásának vetítésével emlékeznek arra, hogy a színház a legnagyobb tragédiák idején is népszerű maradt. A tárlat címe egyébként arra utal, hogy a háborúból a katonák mellett a hátország, a családok sem maradhattak ki.
A sajtótájékoztatón Fekete Dávid alpolgármester, Győr I. Világháborús Centenáriumi Emlékbizottságának elnöke elmondta: az elmúlt években több száz hadisírt újítottak fel a városban, előadásokat szerveztek, illetve utazó tárlatot vittek a középiskolákba. Győszentivánon megtörtént az első világháborús emlékmű rekonstrukciója, s ménfőcsanaki temetőben lévőt is rendbe teszik – utóbbit a Honvédelmi Minisztérium pályázati támogatásából. Grászli Bernadett, a Rómer-múzeum igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy intézményük idén Andrássy Ilona irathagyatékának kiadásával járult hozzá az emlékezéshez.
Forrás: kisalfold.hu
Kép: Magyar Nemzeti Múzeum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Június 09. 08:22, kedd | Helyi
Megvan, ki lesz a nyárnyitó koncert fellépője
A hagyományoknak megfelelően június 13-án, szombaton 21 órától nyárnyitó koncerttel kezdődik a programszezont a Dunakapu téren. Kiderült, ki lesz az idei fellépő.
2026. Június 09. 08:08, kedd | Helyi
Köszönet és elismerés a pedagógusoknak Győr városi ünnepségén
A pedagógusok áldozatos munkája előtt tisztelgett Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata a Városházán rendezett pedagógusnapi ünnepségen.
2026. Június 09. 07:08, kedd | Helyi
Női kézilabda BL – Johansson: a Metz volt a legjobb csapat az idényben
Per Johansson, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a Bajnokok Ligája vasárnapi döntőjét megnyerő francia Metz HB volt az idény legjobb csapata.
