Hírek
2017. Október 23. 07:20, hétfő |
Helyi
Forrás: mti
Országszerte tartós esőre, sokfelé erős szélre is figyelmeztetnek
A sok eső veszélye miatt két megyében és Budapesten a legmagasabb, harmadfokú figyelmeztetés van érvényben, de a többi megyére is első- vagy másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat.
A fél országban erős szélre is figyelmeztetnek. Az Országos Meteorológiai Szolgálatnak az MTI-hez hétfő hajnalban eljuttatott veszélyjelzése szerint Budapesten, Pest és Fejér megyében van érvényben a harmadfokú (piros) figyelmeztetés az eső miatt. Ezeken a területeken 25 óra alatt 50 milliméternél is több eső hullhat.
Szintén a sok eső miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben. Békés, Csongrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében elsőfokú a figyelmeztetés.
Mint kifejtették: hétfő estig az ország nagy területen jelentős, az északnyugati, illetve délkeleti területeket leszámítva 30-80 millimétereső várható. A legtöbb csapadék egy délnyugat-északkeleti tengely mentén, elsősorban a dunántúli megyékben és a főváros környezetében valószínű.
Kitértek arra is, hogy elsősorban a Dunántúlon hétfő éjfélig viharos széllökések is várhatók. A déli, kora délutáni órákban 75-85 kilométer/óra körüli széllökések is lehetnek. A szél veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
Az előrejelzés szerint estétől az északkeleti megyékben is lehetnek már viharos széllökések. A legmagasabb hőmérséklet 9-14 Celsius-fok között várható, délkeleten lehet az enyhébb idő. A késő esti hőmérséklet 7-12 fok között alakul.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 19. 09:16, vasárnap | Helyi
Kulcslyuk műtéthez kapott pénzt a győri kórház helyi vadászoktól
Megyei vadászok a győri kórház gyermekosztályának 1 200 000 forint értékű segítséget „vadásztak össze”.
2024. Május 19. 08:16, vasárnap | Helyi
Nyomatékot adnak gyakorlati tudásuknak
Még könnyebb lesz fizikát tanulni a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. Az intézmény megkapta ajándékba azt az eszközt, amelyet a tavalyi Alprosys Kreatív Fizikaversenyen használtak a diákok.
2024. Május 19. 07:12, vasárnap | Helyi
Díjat nyert a győri Audi
Azért kapta az elismerést, mert energiaigényének nagy részét megújuló forrásból fedezi.
2024. Május 18. 09:12, szombat | Helyi
A nyomdaipar egyik legnagyobb kitüntetését kapta a győri szakember
A díjat Egyházi Zsolt kapta, aki egy győri nyomdaipari céget vezet. Már az édesapja is nyomdász volt, az elismerést az ő emlékének ajánlja.