Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2013. Június 20. 11:47, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Öt év börtön az újszülöttjét vécében magára hagyó nőnek

Öt év börtön az újszülöttjét vécében magára hagyó nőnek

Öt év börtönnel sújtotta az első fokon eljáró Győri Törvényszék azt a nőt, aki két éve Cséren a mellékhelyiségben megszülte, majd magára hagyta gyermekét, aki ennek következtében megfulladt.

A szabadságvesztés felének végrehajtását négy évre felfüggesztette Bóka Tibor tanácsa. A férjet öt, az anyóst hat év börtönre ítélte a bíróság.A bíró hangsúlyozta: mindhárom vádlott tehetetlensége volt az oka, hogy az egészségesen, komplikációmentesen megszületett csecsemő csak pár percig élt.

Mint mondta, a szülő nőnek nem kellett volna a szoba helyett vécében világra hoznia harmadik gyermekét, "nem az ágyra kellett volna vigyáznia, hanem a gyerekre", míg férjének és az anyósnak mindent meg kellett volna tennie a kicsiért.Így a bíróság sem a férj védekezését nem fogadta el, amely szerint ő ott sem volt, semmit nem látott, sem az anyósét, aki - kétszeres anyaként, a vécéből kiszűrődő hangokat hallva - azt bizonygatta, szerinte nem szült meg menye.

A törvényszék ezzel indokolta, hogy nem segítségnyújtás elmulasztása, hanem 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt marasztalták el a családtagokat.

Az ítélet kihirdetése után az ügyész jelezte, három nap gondolkodási időt kér. A vádlottak úgy nyilatkoztak, enyhítését fellebbeznek, míg védőik közölték: a másodfokú bíróságtól azt kérik majd, hogy változtassa meg a mostani ítélet minősítését, és szabjon ki enyhébb büntetést védenceikre.

Címkék: börtön

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.