Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2013. Október 26. 12:10, szombat | Helyi
Forrás: GYŐR MRFK

Pár ezer forintért rabolta ki rokonát Pannonhalmán

Pár ezer forintért rabolta ki rokonát Pannonhalmán

A 26 éves J. Tibor pár ezer forint reményében, ahol érte ütötte áldozatát. A bejelentést követő három óra elteltével elfogták a pannonhalmi nyomozók.

Maga a sértett tett feljelentést a Pannonhalmi Rendőrőrsön 2013. október 24-én délelőtt arról, hogy előző este kirabolták. A középkorú férfi ugyan megnevezte támadóját, akiről rövid idő alatt bebizonyosodott hogy nem ő, hanem egyik rokona követte el a bűncselekményt. A sértetthez a nyomozók mentőt hívtak a bejelentést követően, akik a férfit súlyos sérülései ellátására kórházba vitték.

A rendőri vizsgálat adatai szerint a Pázmándfalun élő férfi otthonába 2013. október 23-án, 19 órakor ment be a 26 éves helyi férfi, aki tízezer forintot szeretett volna kölcsönkérni áldozatától. A sértett nemet mondott a gyanúsított kérésére, mire J. Tibor haragra gerjedt. Dühében ököllel agyba-főbe verte áldozatát, akit azután sem kímélt, miután a tehetetlen férfi földre került. Ezt követően vette el a sértett ruhájából kihulló tízezer forintos bankjegyet.

A pannonhalmi nyomozók a bejelentést követő három óra elteltével elfogták a rablás elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves pázmándfalui illetékességű férfit, aki a rendőrségen részletes beismerő vallomást tett.

J. Tibort rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrség bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett a férfi előzetes letartóztatására.

Címkék: pannonhalma, rablás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.