Hírek
2012. Május 21. 16:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr24
Nézze meg a Baross híd pusztulását!
Utoljára több mint 30 éve újították fel, a naponta közel 17 ezer járművel terhelt Baross hidat. Így talán nem meglepő, hogy Győr központi átjárójának a szerkezete elkeserítő állapotban van.
A XIX. század végén építették a kisalföldi megyeszékhely egyik legforgalmasabb csomópontját a Baross hidat. A kétsávos, járdával kiegészített átjárót utoljára 1980-ban renoválták némileg, akkor huzamosabb ideig, több hétig le is zárták az utat. Azóta viszont semmi változás nem történt a Városháza mellett ívelő szerkezettel, talán csak annyi, hogy a gyalogos forgalom közlekedését segítő lépcsőket nemrégiben helyrepofozták.

2003-ban 650 millió forintra becsülték a felújításhoz szükséges ráfordítás összegét. Alig 4 év elteltével aztán, 2007-ben már 800 millió és 1 milliárd forint között mozgott a rekonstrukció büdzséje. Persze csak képzeletbeli büdzséje, hiszen kézzel fogható keret nem volt és azóta sincs a felüljáróra. A tervek nem szültek eredményt, és ahogy az a képeinken is jól látszik, a híd napról napra elkeserítőbb látványt fest a történelmi belvárosban.

Rozsdás huzalok, málladozó vakolat, hiányos betonszegély – csak néhány a szembetűnő problémák sorából.
Hogy mi lesz a Baross Gábor nevével fémjelzett híd sorsa nehéz megjósolni, hiszen átépítésének és bontásának máig nincs realitása, de ha a szakemberek és az önkormányzat rövid időn belül nem szán a felújításra, akkor komoly problémák is adódhatnak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 13. 08:19, szombat | Helyi
Távozott a bajnok ETO FC Győr sportigazgatója
Borbély Balázs vezetőedző után Steven Vanharen sportigazgató is távozott a bajnoki címvédő ETO FC Győr labdarúgócsapatától.
2026. Június 13. 08:07, szombat | Helyi
Újra triatlon Győrben – nevezési csúccsal és országos bajnoki címekkel zárult a III. KisTri Triatlon Fesztivál
Harmadik alkalommal rendezte meg sikeresen a KisTri Team Sportegyesület a KisTri Triatlon Fesztivált Ikrényben, amely mára egyértelműen bizonyítja: újra van triatlon Győrben és a térségben.
2026. Június 13. 07:09, szombat | Helyi
Medencefeltöltés okosan – ezt tanácsolja a Pannon Víz
Lehetőleg ne egyszerre töltsük fel a medencénket, az automata öntözőt pedig állítsuk lehetőleg éjszakai üzemre! – tanácsolja a Vízmű.
2026. Június 12. 08:21, péntek | Helyi
A győri úszóklub szerezte a legtöbb pontot az OB-n
A pontverseny rendkívül kiélezett küzdelmet hozott, a győriek végül hajszálnyi különbséggel előzték meg a Ferencvárosi Torna Club csapatát, ezzel megszerezve az országos bajnoki címet a klubok versenyében.
