Hírek
2012. Március 28. 10:25, szerda |
Helyi
Forrás: Nyugathír/Kék Duna Rádió
Pest megyén kívül csak Győr-Moson-Sopronban nőtt a lakosságszám
Megvannak a népszámlálás előzetes adatai. E szerint az elmúlt tíz évben több mint 2 százalékkal csökkent hazánk népessége.
Tavaly októberben közel 9 millió 982 ezren voltunk. A fővároson és Pest megyén kívül csak megyénkben nőtt a lakosság száma. Kása Katalin, a KSH Győri Igazgatóságának tájékoztatási osztályvezetője a Kék Dunának elmondta, az elmúlt tíz esztendőben megyénk népessége mintegy 10 ezer fővel nőtt, ami azt jelenti, hogy jelenleg 449 ezren élünk Győr-Moson-Sopron megyében.
Ennek az oka elsősorban a bevándorlás, a természetes népmozgalmi folyamatok, azaz az élve születés és halálozás egyenlege alapján a megye lakossága csökkent volna, de többen költöztek ide, mint amennyien elhagyták a térséget. A bevándorlás célja elsősorban a munkahelykeresés volt.
Kása Katalin kiemelte, a lakosságszám növekedése révén a népsűrűség is nőtt - 107 ezer fő/km2 -, ami a főváros, Pest és Komárom-Esztergom megye után a negyedik legmagasabb a területi rangsorban.
A népszámlálás adatai szerint a nők többen vannak, mint a férfiak. 1000 férfire 1071 nő jut a megyében.
Az előzetes adatokból az is kiderül, hogy az elmúlt tíz évben jelentős mértékben nőtt a megyei lakásállomány is. Jelenleg mintegy 188 ezer ingatlan van megyénkben, ami 13 százalékkal több a 10 évvel ezelőttinél.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
