Hírek
2016. Június 06. 14:11, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr Megyei Jogú város honlapja
POLGÁRMESTERI GRATULÁCIÓ ÚSZÓINKNAK
Városunk úszósportjának fontos állomása volt a közelmúltbéli Európa-bajnokság, ahonnan öt érmet hoztak haza a győri úszók. Borkai Zsolt polgármester hétfőn gratulált a sikerkovácsoknak, akik már Rióra készülnek…
Jakabos Zsuzsanna egy aranyérem és két bronzérem büszke gazdája az EB-ről, míg Balog Gábor két bronzéremmel térhetett haza. A hétfői köszöntésen ott volt Takács Krisztián is, nem véletlenül, hiszen két döntőt is úszhatott, és – társaihoz hasonlóan – ő is készülhet a Riói Olimpiára.
„A tavalyi balszerencsés év után megérdemeltük, hogy az idén kijöjjön a lépés. A vidéki klubok történetének legeredményesebb országos bajnoksága volt a tavaszi számunkra, ezután sikerült az európai mezőnyben is komoly eredményeket elérni.„ – fogalmazott Petrov Iván, a győriek edzője. Hozzátette, az egész város büszke lehet úszóinkra, és bizakodva tekinthetünk az olimpia elé is, hiszen három győri úszókvóta már biztos, és három versenyzőnknek még maradt esélye erre. Az edző azt is elárulta, edzőtáborok helyett itthon készülnek, hiszen Győrben minden adott a sikeres felkészüléshez.
Ebben a sportolók is egyetértettek, mint mondják, városunkban kitűnő feltételek mellett dolgozhatnak, az eredmények is ezt igazolják. Győr hangulata, szépsége, az uszoda színvonala kitűnő környezetet teremt a számukra.
Borkai Zsolt a város ajándékát adta át a sportolóknak, és a város nevében gratulált az elért eredményekhez. „Ti vagytok a gyerekek előtt a példaképek, akik miattatok választhatják majd ezt a sportágat. Ez különösen is fontos akkor, amikor a város jövőre Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált rendez, ahol többek között Jakabos Zsuzsanna is komoly sikereket ért el annak idején.”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 24. 08:19, péntek | Helyi
Labdarúgó NB I – A Vasas otthonában kezd az ETO
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 1. és 2. fordulójának programját, ez alapján a 2026/2027-es idény jövő pénteken, Nyíregyházán kezdődik.
2026. Július 24. 08:06, péntek | Helyi
Több utca és járda felújítása kezdődik
Már dolgoznak a kivitelezőink a Külső-Baross úti járda felújításán a Gárdonyi iskola előtt.
2026. Július 24. 07:09, péntek | Helyi
Elindult a nyári ÖrömÚszás Program az Uni Győr ÖrömFutáson
400 méteres körök a szabadstrandon az egyedi strandlabdákért.
2026. Július 23. 08:21, csütörtök | Helyi
Barokk pompába öltöznek a kirakatok
Idén is nevezhetnek a győri üzlettulajdonosok és kereskedők a Barokk Esküvő Kirakatversenyre. A feldíszített kirakatokat szakmai zsűri értékeli 2026. augusztus 5-én.
