Hírek
2023. Január 23. 07:15, hétfő | Helyi
Rekordszámú utas volt a GYSEV-nél
A vasúttársaság járatain 2022-ben 4,5 százalékkal többen utaztak, mint a 2019-es, tehát a pandémia előtti utolsó évben.
A GYSEV-nél bíznak abban, hogy a kedvező tendencia az idei évben is folytatódik. A közösségi közlekedést súlyosan érintette a 2020-21-es koronavírus-járvány, ami miatt a vasúton is jelentősen csökkent az utasok száma. A pandémia 70%-ra szorította vissza az utasforgalmat 2020-ban. A pandémia utáni első teljes év a 2022-es volt. és érezhetően többen tértek vissza a közösségi közlekedéshez. A pozitív tendencia 2022 márciusától kezdődött. 2022 augusztusára pedig elérte a 2019-es szintet – olvasható a vasúttársaság honlapján.
„A pandémia komoly nehézségeket okozott nekünk is, hiszen a dolgozóinkat is érintette a fertőzés, miközben a vonatokat folyamatosan közlekedtetni kellett. Bíztunk abban, hogy csak átmeneti lesz az utasforgalom visszaesése, nagyon örülök annak, hogy tavaly a kedvezőtlen tendencia megfordult és elmondhatjuk, hogy még soha nem utaztak annyian járatainkon, mint 2022-ben. Ez annak is köszönhető, hogy a pandémiás időszakban sem álltunk le a fejlesztésekkel, javultak a szolgáltatásaink, több komoly, a vasúti infrastruktúrát érintő beruházást, jelentős állomásfelújítást valósítottunk meg” – árulta el Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az éves adatok alapján 2019-ben az utaslétszám 5 millió 952 ezer fő volt, míg ez a szám 2022-ben 6 millió 220 ezer. Ez azt jelenti, hogy a pandémia utáni első teljes évben 4,5 %-kal utaztak többen a GYSEV járatain, mint a koronavírus-járványt megelőző, 2019-es évben.
A vasúttársaságnál bíznak abban, hogy a kedvező tendencia 2023-ban is folytatódik.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
