Hírek
2016. Április 07. 16:56, csütörtök |
Helyi
Forrás: Győr Megyei jogú város honlapja
RESTAURÁLJÁK A VÉNUSZ SZOBROT ÉS A HŐSI EMLÉKMŰVET
A győri Radó-szigeten található két műalkotást több rongálás is károsította. A felújítást követően kamerák is őrzik majd a rendet…
„A sziget közkedvelt helye a győrieknek, amely a partrendezés után még népszerűbb lett, ezért az idén kiemelt figyelmet fordítunk a környezet rendbetételére.” – mondta el Fekete Dávid alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője. Kifejtette, az I. Világháborús Hősi Emlékművet a közelmúltban rongálás érte, festékkel kenték össze. Az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság elnökeként hangsúlyozta, a rongálás legszembetűnőbb nyomait a fenntartó azonnal eltüntette, az alaposabb tisztítás viszont most következik. Az emlékmű medencéjénél gyakran okoz gondot, hogy a szegélyező gyöngykavicsot a vízbe dobálják, ezért annak közvetlen környékére tréburkolat kerül mintegy 230 négyzetméteren. A medencébe vízforgató szivattyút is telepítenek, ami segíti a víz tisztaságának megőrzését. A munkálatok költsége mintegy négymillió forint.
A Vénusz szobrot az elmúlt években szintén több rongálás érte, tavaly nyáron például a fejét törték le és dobták a Rábába. Radnóti Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester kifejtette, a rekonstrukció ezeknek a pusztításoknak a nyomait hivatott helyreállítani, amelynek során a szobortestet megtisztítják, a kagyló részt a talapzattal együtt restaurálják és új alapzatot építenek. A megrongált elemek restaurálását az alkotó, Eskulits Tamás szobrászművész felügyeletével végzik el. Megtörténik az alkotás vízgépészeti berendezéseinek felújítása is, így a csobogó újra működőképessé válik, a vízforgatást napelemmel működő szivattyú biztosítja, s a szobor környezete is megszépül. A felújítás költsége megközelíti a nyolcmillió forintot.
Az alpolgármesterek kiemelték, a jövőbeni rongálások megelőzése érdekében a nyáron összesen négy kamerát helyeznek el a Radó-szigeten, egyet a sziget csúcsánál, egyet a zenepavilonnál és egyet-egyet az említett két emlékműnél.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:30, szombat | Helyi
Íme a győri advent
A győri önkormányzat hivatalos oldalán összegyűjtötték, hogy mikor várják a vásárlókat az adventi kézműves vásár faházai a Széchenyi téren.
2025. December 06. 08:09, szombat | Helyi
Van egy kis időd? Elviszed sétára a menhelyi kutyákat?
Téli sétáltatókra ismét nagy-nagy szükség van! – olvasható a Győri Állatmenhely Facebook-oldalán.
2025. December 06. 07:08, szombat | Helyi
Védjük a vízórát a fagyoktól!
Gondoskodjunk vízmérőnk téliesítéséről, hiszen nemcsak az elfagyott mérő pótlásának költségei, hanem az elfolyt víz díja is a felhasználót terheli!
2025. December 05. 08:19, péntek | Helyi
UNI Győri Úszó SE: kiváló eredmények a CECJM 2025 válogatott viadalon
„A CECJM 2025 válogatott versenyen egyesületünket nagy megtiszteltetés érte: két úszónk, Zámbó Anna Villő és Bergendi Gellért is bekerült a magyar válogatottba.

