Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2016. Október 17. 08:44, hétfő | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Sikeres véradónap a katasztrófavédelemnél - közel 700 ember életét mentették meg

Sikeres véradónap a katasztrófavédelemnél - közel 700 ember életét mentették meg

A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapjára emlékezve október 12-én közös országos véradást szervezett a katasztrófavédelem és a Magyar Vöröskereszt.

Ruskáné Takács Anita tű.fhdgy.
A rendezvény egyik szervezője nyilatkozik:

"Az országos rendezvényhez csatlakozva szervezte meg idén már 16. alkalommal a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetével és a Győri Regionális Vérellátó Központ segítségével az önkéntes véradást, melyet - a korábbi évek hagyományait követve - a társ- és együttműködő szervek körében hirdettünk meg.

Felhívásunkra most is nagy számmal jelentkeztek megyénkben, előzetesen több mint háromszázan jelezték részvételüket. Az orvosi vizsgálatok után kiderült, hogy közülük kettőszázharmincegyen voltak alkalmasak ezen a napon a véradásra. Többek között a megyei és a városi rendőrségtől, az adóhatóságtól, a büntetés-végrehajtástól, a főügyészségektől, a bíróságoktól, a polgármesteri hivataltól, a megyei önkormányzattól, a közúttól, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól, a vízügyi igazgatóságtól nyújtották kezüket önzetlenül, természetesen saját tűzoltó kollégáink mellett.

gyor_veradas_katasztrofavedelem_magyar_voroskereszt

Rendezvényünk célja az összefogás mellett, hogy a véradás fontosságára felhívja a figyelmet, hiszen váratlan, tömeges méretű katasztrófa esetén a megfelelő mennyiségű vér jelenléte emberéleteket menthet.

A sikeres rendezvénnyel közel 700 ember életét mentettük meg, vagy javítottunk egészségi állapotán, hiszen egy véradással három betegen segíthettünk.

A három szervezet ezúton is köszöni a véradók önzetlen segítségnyújtását!"

Címkék: győr, véradás

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.