Hírek
2015. Március 12. 11:44, csütörtök |
Helyi
Forrás: InfoGyőr
Szülinap dömping a VOLT nyitónapján
Idén is egy nappal korábban, már június 30-án délben megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat.
A kínálat valóban ünnepinek ígérkezik, ugyanis több zenekar is kerek évfordulóval érkezik Sopronba. A Nagy VOLTos Szülinapra napijegyek válthatók, a bérleteseknek pedig ajándék ez a nap.
Több sztárvendéggel közösen lép színpadra a 20 éves Ganxsta Zolee és a Kartel. Zana Zoli és csapata törzsvendégnek számít a VOLTon. A frontember nem kizárólag fellépőként jár a fesztiválra, minden évben akadnak programok, amelyek miatt pár napot Sopronban tölt. Idén - minden bizonnyal - a Motörhead és Slash miatt is számíthatunk a jelenlétére a nyitónapot követően.
A HS7 ugyancsak 20 éves szülinapi, s egyben a Telekom VOLT Fesztivál közönségétől búcsúzó koncerttel érkezik Sopronba. Az idén augusztustól “tevékenységét átmenetileg felfüggesztő” csapat már a fesztivál kezdeti éveiben is törzsvendég volt a VOLTon. Korábban még CD és VHS(!) koncertfelvételük is jelent meg itteni programjukból. Nehéz búcsú elé nézünk, nem kérdés, hogy őszinte lesz a közönség és Krisztián szájából a legendás dalszöveg: “sajnálom…”
Ugyancsak állandó vendégnek számít a VOLTon a 30Y zenekar. A pécsi csapat idén 15 éves, ezt ünnepelhetjük közösen a Lővér kempingben is.
A fiatalabb, ám headliner bandák közül az Irie Maffia tizedik, az Intim Torna Illegal pedig ötödik születésnapját ünnepli majd - várhatóan tízezres - közönségük körében, június 30-án a VOLTon.
Tavaly év végén, Budapesten több órás megakoncerttel ünnepelt az akkor 20 éves Animal Cannibals. Most – 21 évesen – ők is meghívást kaptak a Nagy VOLTos szülinapra.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
