Hírek
2011. November 18. 16:00, péntek |
Helyi
Forrás: MRFK Győr
Társadalmi összefogás egy nyugdíjas pedagógusért - Fotók
Csupán macskáival élt együtt az a 75 éves győrszentiváni asszony, aki a napokban kereste fel Stók Zsolt r. törzszászlós körzeti megbízottat. Több százezer forint megtakarított pénzét vitték el ismeretlen tettesek házából
A nyugdíjas, pénz nélkül maradt idős asszonyt, kinek egyetlen rokona egy idős testvére az ország másik szegletében él, otthonában kereste fel a törzszászlós.
Az ott tapasztalt elhanyagolt környezet azonnali cselekvésre sarkallta a rendőrt. Látta hogy az egyedül élő asszony segítségre szorul. Az évek múlásával, házában és annak udvarán jelentős mennyiségben halmozott fel ruhaneműt, papírt, a mindennapi megélhetésével kapcsolatos lim-lomot. A lakásban lévő kaotikus állapotban a nehéz helyzetű kisnyugdíjas látszólag kiválóan kiigazodott. Csupán egy „szűk csapát” hagyott a lomok között, ahol közlekedni tudott, élni a mindennapjait. Fűteni nem fűtött, mivel a felvágatlan tüzelőjét is hulladékhegyekkel halmozta körbe. A körzeti megbízott ezt látva, haladéktalanul intézkedett a ház lomtalanítására, majd ezt követően annak kitakarítására.
A győrszentiváni polgárőrök és a Büchl Hungária KFT támogatásával november 18-án, pénteken reggel láttak neki a felhalmozott cuccok mind a házból, mind pedig az udvarról való kipakolásának. A cég konténereket bocsátott a „hulladékkomandósok” rendelkezésére, akik talicska és műanyag ládák segítségével kezdték meg a nagytakarítást.
A körzeti megbízott ezzel párhuzamosan a győrszentiváni részönkormányzat felé is jelzéssel élt. Ennek köszönhetően az idős asszony napközi otthonos ellátásban részesülhet, további sorsának megnyugtató rendezése jelenleg folyamatban van.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
