Városlista
2026. március 21, szombat - Benedek, Bence, Miklós

Hírek

2012. November 23. 07:00, péntek | Helyi
Forrás: Pozsgai Kitti/onkormanyzat.gyor.hu

Ötmilliós adomány győri diákoknak

Ötmilliós adomány győri diákoknak

A Samsung országosan százmillió forint értékű termékfelajánlásából öt győri iskola, összesen ötmillió forint értékben részesült- olvasható a győri önkormányzat honlapján.

A Samsung a Londoni Olimpia évében akciót hirdetett, amelynek lényege, hogy egy letölthető mobilalkalmazással lehetett számolni a felhasználók által megtett kilométereket. – mondta el Baradits Szilárd, a cég online marketing menedzsere. Hozzátette, a cél egymillió futással, gyaloglással, kerékpározással megtett kilométer összeszámlálása volt ahhoz, hogy a Samsung százmilliót adományozzon a főváros és a megyeszékhelyek számára. A cég képviselője a Speciális Szakiskolában nyújtotta át Páternoszter Piroskának, a városháza Humánpolitikai Főosztályának vezetőjének a város iskoláiba kerülő ötmillió forint értékű adomány emléktábláját.

Páternoszter Piroska köszönetet mondott a jótékony felajánlásért. Mint mondta, a kedvezményezett iskolákat egy képzeletbeli verseny alapján választották ki, amelynek első helyén a Speciális Szakiskola végzett, amelynek diákjai sporteredményeik alapján érdemelték ki az előkelő helyezést. A dobogó második helyén a Fekete és a Kossuth iskola végzett, mert azoknak a diákoknak is lehetőséget teremt a sportolásra, akiknek anyagi helyzete ezt nem tenné lehetővé. A képzeletbeli harmadik helyezett az Arany és a Bercsényi iskola lett, mert élen járnak az élsportolók kinevelésében. Az iskolák 1-1 millió forint értékű tárgyadományban részesülnek, amelyek között fényképezőgép, monitor, kamera, tv, Blu-ray lejátszó, táblagép is szerepel.

A Samsung Hope Relay mozgalom alapja egy okostelefonokra készült alkalmazás volt, mellyel mindenki nyomon követhette sportteljesítményét. Az applikáció GPS koordináták alapján számolja a mozgás közben megtett kilométereket, így az alkalmazást használók nem csak saját egészségükért tettek, de közvetve értékes elektronikai eszközöket gyűjtöttek.

Fotó: Nagy Péter

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.

2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi

Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres

Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.

2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi

Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére

A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.

2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi

Elkészültek az eSZJA tervezetek

Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.