Hírek
2013. Október 27. 05:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: MTI
Többfelé várható tartós, sűrű köd
Figyelmeztetést adott ki vasárnapra az ország tíz megyéjére, valamint a fővárosra a tartós, sűrű köd miatt a meteorológiai szolgálat.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombaton az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: szombat estétől ismét egyre többfelé képződik köd, kiterjedt, rossz látási viszonyokra a középső országrészben és északkeleten van nagyobb esély.
A köd miatt Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre adták ki a figyelmeztetést. Ezeken a területeken arra kell készülni, hogy csak pár száz méteres lehet majd a látótávolság, és csak lassan oszlik fel a köd.
Az előrejelzés szerint vasárnap napközben fokozatosan kitisztul az idő, fátyolfelhők mellett általában több órás napsütésre lehet számítani. Csak északon-északkeleten maradhatnak meg délutánig a pára- és ködfoltok. A szél megélénkülhet, nyugaton helyenként meg is erősödhet.
A legalacsonyabb hőmérséklet általában 6 és 12 Celsius fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet többnyire 20 és 25 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon néhány fokkal hűvösebb lesz.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
