Városlista
2026. március 22, vasárnap - Beáta, Izolda, Lea

Hírek

2016. Április 07. 09:53, csütörtök | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség a halálos közúti közlekedési baleset ügyében.

Vádemelést javasol a rendőrség a halálos közúti közlekedési baleset ügyében.

A Soproni Rendőrkapitányság nyomozást folytatott K. E. 74 éves győri lakos ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2015. november 30-án 9 óra 45 perc körüli időben Volkswagen Tiguan típusú személyautójával a 85-ös számú főúton Fertőszentmiklós felől Pereszteg irányába közlekedett. Haladása során nem tett eleget jobbra tartási kötelezettségének és gépkocsijával áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba. A sofőr a főútvonal 63-as kilométerszelvényében frontálisan ütközött egy szemből érkező Ford Ranger típusú tehergépkocsival. A baleset következtében a Volkswagenben utazó 75 éves győri nő a helyszínen életét vesztette. A Ford vezetője könnyű, a balesetet okozó sofőr pedig súlyos sérüléseket szenvedett.


Az igazságügyi műszaki szakértői vélemény alapján az ütközés elkerülhető lett volna, ha a Volkswagen a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávban egyenesen közlekedik, mivel erre műszaki szempontból minden lehetősége adott volt. A 74 éves gyanúsított kihallgatásakor elismerte felelősségét az ügyben.
A Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya az eljárást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a Járási Ügyészségnek megküldte.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 22. 08:21, vasárnap | Helyi

A gépek és a művészet találkozása

Különleges összefogás született Mosonmagyaróváron: a helyi ipari szektor egyik meghatározó szereplője, a VNT Metal Hungary Kft. és a Pulzus TSE tánccsoport talált egymásra.

2026. Március 22. 08:08, vasárnap | Helyi

Audi Hungaria: Stabil gyártási volumen és hatékonyságnövelés a 2025-ös üzleti évben

A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben, szolid gyártási volumennel és pénzügyi eredményekkel.

2026. Március 22. 07:06, vasárnap | Helyi

Ketten az egészségügyben: új sorozatot indított a Petz

A Petz-kórház új sorozatot indított, amelyben a családi kötelékben dolgozó kollégáit szeretnék megszólítani.

2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi

Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben

Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.