Hírek
2024. Augusztus 30. 07:10, péntek | Helyi
Váratlan fordulat: mégis kapnak hőségpénzt a GYSEV dolgozó is
Aki GYSEV-nél dolgozik a vágányok mellett, annak 35-40 fokban nincs ugyanúgy melege, mint a MÁV-os kollégájának?
– érzékeltette a problémát egy költőinek tűnő kérdéssel Németh Tamás, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) szombathelyi területi képviselője néhány nappal ezelőtt.
A GYSEV fizikai dolgozói tudni akarták, hogy miért nem részesülhetnek a hőségpénzből. Főleg úgy, hogy a magyar-osztrák tulajdonú vasúttársaság ki tudná fizetni, van rá keretük. Lázár János, illetve a közlekedési minisztérium eddig nem árulta el a szakszervezetnek a döntés okát, ezért fordultak a nyilvánossághoz, a Telexhez.
„Egyetlen dolog biztos, hogy a GYSEV dolgozói körében óriási a felháborodás. Az elmúlt hetekben gyakorlatilag letenni sem tudtam a telefonom a GYSEV VSZ Szakmai Bizottság vezetőjével együtt” – mondta a portálnak a szakszervezet helyi vezetője.
A minisztérium, amely a VSZ-nek konkrét választ nem adott, a portálnak már azt írta: A MÁV-VOLÁN-csoport közszolgáltató társaságainak fizikai besorolású munkakörben foglalkoztatott munkavállalóihoz, összesen 33 ezer dolgozóhoz hasonlóan, a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. (GySEV) dolgozói is megkapják a hőségpénzt.
A minisztérium hozzátette azt is, hogy a munkavállalók körének meghatározása a szakszervezetekkel való egyeztetés keretében történik. Végül köszönetet mondtak a „GYSEV azon munkavállalóinak, akik az elmúlt hetek extrém hőségében is tisztességgel helytálltak, és biztosították a közösségi közlekedés működését.”
További részletek a cikkben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 21. 08:22, szombat | Helyi
Magyar labdarúgó-válogatott – három győri is a keretben
Vitális Milán, Schön Szabolcs és Csinger Márk is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott idei első keretébe.
2026. Március 21. 08:04, szombat | Helyi
Tatán épít új kenyérgyárat a Ceres
Új kenyérgyár alapkövét tették le Tatán. A győri székhelyű Ceres Zrt. Kelet-Közép-Európa legnagyobb kapacitású sütőüzemét építi meg csaknem 25 milliárd forintos beruházással.
2026. Március 21. 07:07, szombat | Helyi
Szemeszterenként 150 milliót fordítanak a kiválóság ösztönzésére
A hallgatói kiválóság és a versenyképes tudás elismerésére indít ösztöndíjfejlesztési programot márciustól a Széchenyi István Egyetem. Szemeszterenként 150 millió forint plusztámogatás jut az intézmény saját forrásából.
2026. Március 20. 08:25, péntek | Helyi
Elkészültek az eSZJA tervezetek
Már elérhetők a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetek az eSZJA felületén.
