Hírek
2010. December 14. 08:30, kedd |
Helyi
Forrás: Revita TV
Betlehemes találkozó volt a belvárosban
Harmadszor rendeztek nemzetközi betlehemes találkozót a hétvégén Győrben. 18 csoport érkezett az ország minden részéről és határainkon túlról, az együttesek a belváros utcáin és a Széchenyi téren szórakoztatták a közönséget. Az
A csoportok az ország minden szegletéből jöttek, két együttes Felvidékről egy pedig a Vajdaságból érkezett. Bár az alaptörténet mindenütt ugyanaz, falvanként mások a szokások.
A rendezvény egyre népszerűbb, évről évre több fellépő jelentkezik. A szervezők szeretnék, ha a győriek is újra megkedvelnék ezt a kedves hagyományt.
A szervezők lassan talán elérik céljukat, a Széchenyi téri produkciókat végig lelkes közönség előtt adták elő a betlehemesek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:12, szombat | Helyi
A nyomdaipar egyik legnagyobb kitüntetését kapta a győri szakember
A díjat Egyházi Zsolt kapta, aki egy győri nyomdaipari céget vezet. Már az édesapja is nyomdász volt, az elismerést az ő emlékének ajánlja.
2024. Május 18. 08:13, szombat | Helyi
Pünkösdvasárnap is lesz régiségvásár a Tarcsayn
Ha esik, ha fúj, egy biztos, havonta egyszer megtartják a bolhapiacot a győri Tarcsay utcában. Nem lesz ez másként Pünkösdkor sem.
2024. Május 18. 07:13, szombat | Helyi
Vajon ki lesz hazánk legerősebb tűzoltója?
Ismét TFA Szombathelyen, június 21-én! A megmérettetés emberfeletti küzdelemben dőlhet el.
2024. Május 17. 09:14, péntek | Helyi
Győr legfinomabb kakaós csigáját kerestük – Megtaláltuk! (PR)
Kétféle ember van a világon: van aki tekeri, van aki harapja a kakaós csigát. Akár harapod, akár tekered a Bedő Pékség csigáját, egy problémád lesz vele: egyszer véget ér a tekercs.