Hírek
2017. Március 14. 14:10, kedd |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Rongálás miatt keresik
A nyomozók a lakosság segítségét kérik.
A Győri Rendőrkapitányság nyomozást indított rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.
A rendelkezésre álló adatok alapján ismeretlen tettes 2017. január 29-e és 31-es között Győrben, a Szent Imre út 161. szám előtt egy ott parkoló személyautó és egy kisteherautó gumiabroncsait is kiszúrta. A Szent Imre út 131/B. szám előtt 2017. január 31-én 0 óra 30 perc és 8 óra közötti időben szintén kiszúrták egy parkoló személyautó gumiabroncsait.
A feltételezett elkövetőről kamerafelvétel áll a hatóság rendelkezésére.
A rendőrség kéri, hogy aki a képeken látható férfit felismeri vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi út 54.), illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöld számát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:12, szombat | Helyi
A nyomdaipar egyik legnagyobb kitüntetését kapta a győri szakember
A díjat Egyházi Zsolt kapta, aki egy győri nyomdaipari céget vezet. Már az édesapja is nyomdász volt, az elismerést az ő emlékének ajánlja.
2024. Május 18. 08:13, szombat | Helyi
Pünkösdvasárnap is lesz régiségvásár a Tarcsayn
Ha esik, ha fúj, egy biztos, havonta egyszer megtartják a bolhapiacot a győri Tarcsay utcában. Nem lesz ez másként Pünkösdkor sem.
2024. Május 18. 07:13, szombat | Helyi
Vajon ki lesz hazánk legerősebb tűzoltója?
Ismét TFA Szombathelyen, június 21-én! A megmérettetés emberfeletti küzdelemben dőlhet el.
2024. Május 17. 09:14, péntek | Helyi
Győr legfinomabb kakaós csigáját kerestük – Megtaláltuk! (PR)
Kétféle ember van a világon: van aki tekeri, van aki harapja a kakaós csigát. Akár harapod, akár tekered a Bedő Pékség csigáját, egy problémád lesz vele: egyszer véget ér a tekercs.