Hírek
2010. Június 27. 14:48, vasárnap |
Talmácsi tíz helyet javítva a 13. Assenben
Talmácsi Gábor tíz helyet javítva rajtpozícióján a 13. helyen fejezte be a gyorsaságimotoros-világbajnokság asseni futamát a Moto2-ben. A versenyt Talmácsi csapattársa, az olasz Andrea Iannone nyerte meg a spanyol Toni Elías és a svájci Th
2010. Június 27. 14:45, vasárnap |
Bochkort elhagyja Boros
Három év múlva befejezi rádiós pályafutását Boros Lajos. A műsorvezető az Őszintén Szily Nórával című műsorban beszélt arról, hogy szerződése lejárta után valami új dolgot, valami egészen mást szeretne csinálni.
2010. Június 27. 14:42, vasárnap |
Zámbó Krisztiánt sehol nem alkalmazzák
Zámbó Jimmy nagyfia a Best-nek panaszolta el, hogy neve miatt nem alkalmazza senki, sőt, gyermekkorában sem látott előnyt apja hírnevéből. „Egész életemben hátrányban voltam az édesapám miatt. Először gyerekként kellett feldolgoznom a
2010. Június 27. 14:39, vasárnap |
Nagyüzemben hamisították a diplomákat
Közgazdász, sőt jogi diplomát is hamisított az a banda, amelyik után két éve nyomoz a rendőrség. Nemcsak a hamisítókat, hanem a vásárlókat is meggyanúsították. Ők legalább 300-an vannak. A szakértők szerint a banda nagyüzemi módsze
2010. Június 27. 14:36, vasárnap |
Fifikásak a drogcsempészek
Június 26-a, azaz szombat az ENSZ döntése alapján a Kábítószer-ellenes világnap. Itthon csak a vámosok által lefoglalt drogok mennyisége az elmúlt évben meghaladta a 230 kilogrammot és idén is már több mint 110 kilónyi kábítószer akad
2010. Június 27. 14:33, vasárnap |
Szándékosan szabotálja a MÁV a vonalak újraindítását?
Még a korábbinál is rosszabb menetrenddel indítaná újra a személyszállítást a MÁV az újranyíló mellékvonalakon - tudta meg a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Értesülésük szerint a vasúttársaság mindössze napi 4 vona
2010. Június 27. 14:30, vasárnap |
A műkincseket is eladnák
Értékesítené a bezárt kórházakban talált antik tárgyakat az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet. A szervezet azóta már menesztett vezetője, Kárpáti Zsuzsa ehhez nemrég kérte a szakminisztérium hozzájárulását – írja a Ma
2010. Június 27. 12:00, vasárnap |
SS kiállítás - Légy részese a mesének!
Süsü kiállítás a Győr Plazában 2010. július 01- augusztus 30-ig, a kiállítás ideje alatt két hétvégén is várjuk a gyerekeket kreatív játékokkal, mesés prog
2010. Június 27. 12:00, vasárnap |
SÜSÜ kiállítás - Légy részese a mesének!
Süsü kiállítás a Győr Plazában 2010. július 01- augusztus 30-ig, a kiállítás ideje alatt két hétvégén is várjuk a gyerekeket kreatív játékokkal, mesés programokkal, július 3-án és július 17-én 11órától. A kiállítás ingyenese
2010. Június 27. 10:00, vasárnap |
Győrben indul a STA VAN! elnevezésű, egyedülálló országos társadalmi kampány
A mindennapi séta, a rendszeres gyaloglás az egyik legegyszerűbb, legköltségkímélőbb és legélvezetesebb módja annak, hogy a mozgást, a fizikai és szellemi aktivitást ismét éle
2010. Június 27. 10:00, vasárnap |
Győrben indul a SÉTA VAN! elnevezésű, egyedülálló országos társadalmi kampány
A mindennapi séta, a rendszeres gyaloglás az egyik legegyszerűbb, legköltségkímélőbb és legélvezetesebb módja annak, hogy a mozgást, a fizikai és szellemi aktivitást ismét életünk alapvető, lényegétől elválaszthatatlan részévé teg
2010. Június 27. 08:00, vasárnap |
Közös cégbe olvadnak a győri közszolgáltatók
Közös cégbe olvadnak a győri közszolgáltatók - minderről a tegnapi közgyűlés döntött. A Győr-Szol Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodási Zrt-be sz
2010. Június 27. 08:00, vasárnap |
Közös cégbe olvadnak a győri közszolgáltatók
Közös cégbe olvadnak a győri közszolgáltatók - minderről a tegnapi közgyűlés döntött. A Győr-Szol Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodási Zrt-be szeptember 30-án olvad be a Győri Kommunális SzolgáltatóKft., a GYŐRHŐ Győri H
