Hírek
2010. Augusztus 10. 14:29, kedd |
Postahivatalban fosztogatott a fegyveres
Kirabolta egy férfi Litér község postahivatalát hétfőn – értesült a HavariaPress.
2010. Augusztus 10. 14:25, kedd |
Pótfelvételi: kedden még lehet jelentkezni
Kedden még jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akiket első körben nem vettek fel egyik főiskolára vagy egyetemre sem. Idén több mint 40 ezer diák nem jutott be, ők azokra a szakokra jelentkezhetnek, amelyeken nem telt be az előre tervezett l
2010. Augusztus 10. 14:21, kedd |
Már tavaly tudtak Ferihegy hiányosságairól
Már tavaly tudtak a Ferihegyi repülőtér hiányosságairól – írja a Napi Gazdaság. A lap úgy tudja: egy novemberi hatósági bejárás az EU-bizottságéhoz hasonló hibákat tárt fel, de a repülőtér üzemeltetője a többszöri egyeztetések
2010. Augusztus 10. 14:17, kedd |
150 millió csörgött össze a károsultaknak
Az adományozók és a hazai telekommunikációs iparág összefogásával csaknem 150 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javára 1749-es segélyvonalon. Az összeg a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el az érintettekhez.
2010. Augusztus 10. 10:00, kedd |
Panaszkodnak a győri utasok: drága a jegy, és még késnek is az autóbuszok!
Gyakran késnek vagy az előírtnál előbb mennek el a Kisalföld Volán helyi járatos autóbuszai - sokan erre panaszkodnak a győri utasok közül. Többen a sofőrök modorával sincsenek megelégedve, míg mások úgy vélik, a vezetők bántó hang
2010. Augusztus 10. 10:00, kedd |
Panaszkodnak a győri utasok: drága a jegy, és még késnek is az autóbuszok!
Gyakran késnek vagy az előírtnál előbb mennek el a Kisalföld Volán helyi járatos autóbuszai - sokan erre panaszkodnak a győri utasok közül. Többen a sofőrök modorával sincsene
2010. Augusztus 10. 09:00, kedd |
Lesz Győrben román önkormányzat is: 2540-en szavaznak a kisebbségekre
Hétfőn járt le a kisebbségi önkormányzati választás kiírásának határideje. A győri választási bizottság már a múlt hét szerdáján eleget tett ennek a törvényi kötelezettségének, így nincs akadálya, hogy az országos helyhatósá
2010. Augusztus 10. 09:00, kedd |
Lesz Győrben román önkormányzat is: 2540-en szavaznak a kisebbségekre
Hétfőn járt le a kisebbségi önkormányzati választás kiírásának határideje. A győri választási bizottság már a múlt hét szerdáján eleget tett ennek a t
2010. Augusztus 10. 07:55, kedd |
Győrben helyezkedik el Balatonlelle borkirálynője: kedvence a pinor noir
Győrbe készül dolgozni és kedvence a Buzássy-féle pinot noir rosé - boglári lány lett Lelle borkirálynője. Egy frissdiplomás közgazdász lett a Lellei Borhét borkirálynője nem sokkal vasárnapi lapzártánk után, a tíznapos esemény zár
2010. Augusztus 10. 07:55, kedd |
Győrben helyezkedik el Balatonlelle borkirálynője: kedvence a pinor noir
Győrbe készül dolgozni és kedvence a Buzássy-féle pinot noir rosé - boglári lány lett Lelle borkirálynője. Egy frissdiplomás közgazdász lett a Lellei Borhét borkirálynője
2010. Augusztus 10. 07:53, kedd |
Rekorder lett a vetkőzéssel a brit topmodell
Kate Moss már harmincadik alkalommal kapta meg a lehetőséget, hogy a Vogue-ban mutassa bájait, ami új csúcsot jelent a modellek körében.
2010. Augusztus 10. 07:49, kedd |
Nyolcszoros apa lesz Rod Stewart
Rod Stewart hétfőn bejelentette, hogy felesége újra várandós, így a brit rocker nyolcadszor is apa lesz. A 65 éves rockzenész legidősebb gyermeke 46 éves, a legfiatalabb pedig négy éves.
2010. Augusztus 10. 07:45, kedd |
Hirtelen megrettenés, verés is kiválthatja
A dadogás (dysarthria syllabaris) sokaknak keseríti meg az életét. A lakosság 0,7-1,0 százaléka küzd e problémával, de iskoláskor előtt körülbelül a gyerekek 5 százalékánál fordul elő (azaz minden huszadik gyermek dadog). A fiúknál n
